A válság kezdete óta Szlovákia területének közel egynegyedén csökkent a fényszennyezés – írta a Sme napilap kedden brit kutatóknak a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányára hivatkozva. A fényszennyezésnek nevezett jelenség, az esti égbolt mesterséges fényforrásokkal történő megvilágítása. Mivel a mesterséges fény egy része hasznosítás nélkül távozik az égbolt felé, mindez energiapazarló és környezetkárosító.
A műholdas megfigyelés alapján készült tanulmány szerint a pénzügyi és gazdasági válság 2008-as kezdete óta Európában több olyan ország volt, amelyek egyes területein jelentős mértékben csökkent a fényszennyezés.
Az érintett országok közül a legnagyobb mértékű csökkenést hazánkban mutatták ki, ahol az ország területének mintegy egynegyede felett “lett sötétebb” az égbolt. A fényszennyezés a vizsgált – 2005-2010-es – időszakban Szlovákia után Belgiumban, Finnországban és Svédországban csökkent a legnagyobb területen.
A tanulmány a jelenséget egyértelmű összefüggésbe hozza a válság következményeként megvalósított takarékoskodási intézkedésekkel, valamint a legfejlettebb országok esetében a közvilágításban alkalmazott új technológiai megoldások bevezetésével.
A fényszennyezés csökkenése leginkább a kisseb településeket és néhány gyérebben lakott keleti régiót érintett. Ezzel szemben Pozsony és néhány nagyobb ipari központtal rendelkező város esetében egyáltalán nem mutatkozott meg, sőt esetenként növekvő tendenciát mutatott a fényszennyezés.
Magyarországon esetében szintúgy bizonyos régiókban csökkenés figyelhető meg. Ám több nagyváros környezetében emelkedett a fényszennyezettség.

mti nyomán, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”19331,17665,13791″}