„Az ördög vigyen el, ha át nem megyek rajta.” – ez a mondat – százhatvanöt esztendővel ezelőtt – 1849. február 5-én hangzott el angol nyelven Guyon Richárd ezredes szájából, amikor megszemlélte a császáriak által védett Branyiszkói-hágót. A francia hugenotta eredetű, angol főnemesi családból származó, 36 esztendős Richard Guyon esquire, volt császári-királyi huszár főhadnagy, aki Magyarországra nősült, a ’48-as honvédsereg egyik rámenős „fenegyereke” volt. Branyiszkói győzelmét követően „ánglius oroszlánnak” vagy „branyiszkói hősnek” is hívták, győzelme pedig meghozta számára a tábornoki előléptetést, valamint a 2. osztályú katonai érdemjelet.
Retirálás a bányavárosok felé
A magyar főváros kiürítését követően a Görgei Artúr tábornok vezette feldunai hadtest Vác érintésével észak felé vonult, hogy felmentse a császáriak által körülzárt Lipótvárat. Az ifjú tábornok Vácott rövid pihenőt tartott, s a hadtest tisztikarában megindult bomlási folyamat megakadályozására adta ki elhíresült váci nyilatkozatát, illetve négy hadosztályba szervezte át 12 ezer fős hadtestét. Január 11-én a hadtest főhadiszállása és centruma Léván, balszárnya Komjátiban, jobbszárnya Nyitraverebélyen volt, míg utóvédjei Ipolyságon és Szántón tartózkodtak.
Nyitraverebélynél – Lipótvártól 40 km-re – Aulich Lajos ezredes visszaverte Balthasar Simunich tábornok császári előőrseit, Ipolyságnál pedig Guyon Richárd ezredes honvédjei vetették vissza Anton Csorich tábornok támadását és Szántóra vonultak vissza. Másnap a lévai főhadiszálláson jelentkezett Beninczky Lajos bányavárosi kormánybiztos, aki közölte, hogy kétezer emberével aligha tudja megvédeni a bányavárosokat, s Görgeit arra kérte, a tábornok küldjön számára segítséget, vagy hadtestével vonuljon a bányavárosok felé.
Görgei ekkor még a lipótvári erőd felmentését tekintette elsődleges céljának, ám vezérkari főnöke, Bayer József őrnagy is ezt javasolta, indokolván, ha sikerrel is járna Lipótvár felmentése (amelynek őrsége végül 1849. február 2-án kapitulált) , a hadtestet kelet felől továbbra is veszélyeztetnék az üldözésére küldött császári erők. Ha a felmentés kudarccal járna, akkor a hadtest az őt körülvevő, együttesen erősebb császári erők bekerítésébe kerülne, s már így is jelentős erőket vontak el a császáriak Tisza vidéki támadásától.
A bányavárosok felé még nyitva az út, ahol a hadtest pár napot pihenhetne, a lerongyolódott csapatokat fel lehetne ruházni, ráadásul az ott lévő nemesfém készleteket és más cikkeket is megmenthetik. A bányavárosokat északról Christian Götz tábornok, délről pedig Csorich csapatai veszélyeztették, s félő volt, hogy együttes erővel indítják meg támadásukat.
Görgei így rögvest útnak indította hadosztályait, Aulich Körmöcbánya, Piller János ezredes Zólyom, Kmety György alezredes Selmecbánya felé vonult csapataival, míg az utóvéd, Guyon hadosztálya Szélaknán vonult védelembe. Ezen terv végrehajtásába azonban beleavatkoztak a császáriak, mivel Kmety Csorich egyik különítményébe ütközött, Götz pedig Körmöcbányát igyekezett elfoglalni, amikor Aulich hadosztálya Turcseknél visszaverte január 17-én. Csorich január 21-én újította meg támadását és Guyont Besztercebányára szorította vissza.
Görgei egy nappal korábban arról értesült, hogy egy ellenséges hadoszlop a Garam völgyében vonul felfelé, ám nyugodt volt, mert úgy tudta, hogy Zsarnócán egy zászlóalja van, amely feltartóztathatja ezen oszlopot, így az ellenség nem veszélyezteti Guyon jobbszárnyát. Azonban kiderült, hogy a zászlóalj parancsnoka meg sem próbálta elfoglalni Zsarnócát. Görgei ekkor a zászlóaljjal, csekély huszársággal és tüzérséggel megindult Zsarnócára, ahol a császáriak hűlt helyét találta. Az ellenség ugyanis már elhagyta a települést és a hodrusbányai völgyön keresztül Selmecbánya felé tartott. Görgei hiába érte be őket, honvédjeit visszaverték, akik fejvesztve menekültek.
Kénytelen volt Körmöcbányára visszavonulni, s itt értesült Guyon szélaknai vereségéről. A császári csapatok bevonultak Selmecbányára, ahol január 24-ig maradtak. A Körmöcbányán lévő Aulich ezredes hadosztálya nehéz helyzetbe került, mivel északról Götz, délről Csorich szorongatta. Görgei azonban megtalálta a módját annak, hogyan tudja hadosztályait egyesíteni.
A Körmöc- és Besztercebánya között fekvő Szkalka-hegy gyomrában egy beomlott bányaalagút húzódott. Görgei és Aulich utászaikkal kitisztíttatták és aládúcoltatták a vágatot, amelyen keresztül a teljes hadosztály átvonult Besztercebányára. Ide érkeztek meg Guyon és Piller hadosztályai, melyek a hirtelen jött olvadás miatt megáradt Garam kiöntésein gázoltak át.
A feldunai hadtestet Besztercebányán sikerült rendezni, s innen két oszlopban vonultak tovább a Szepesség felé. A Görgei vezette északi oszlop a Vág völgyében indult meg, átkelve a Stureci-hágón Kassa felé. A déli oszlopban Guyon és Piller hadosztályai hátráltak a Garam és a Hernád mentén Igló irányába. Mindkét oszlop emberfeletti teljesítményét mutatja az a tény, hogy kegyetlen hidegben, havas-csúszós, meredek és szűk hegyi utakon keresztül hajtotta végre menetét.
A feldunai hadtest oszlopainak a Branyiszkói-hágó előtt kellett egyesülnie. Az északi oszlop nehézség nélkül jutott el Lőcséig. Csorich két dandára január 25-én visszafordult Pestre, így csak Götz és Felix Jablonowski vezérőrnagy követték a déli oszlopot.
Február 2-án Guyon Iglón szállásolt be, de előőrsöket nem állított ki. Ennek köszönhetően a lőcsei császári erők könnyűszerrel lepték meg Iglót, de Guyon rövidesen rendezte alakulatait, honvédjei ingben-gatyában fogtak fegyvert és a városból kiszorították a támadókat, visszaszerezvén elvesztett ágyúikat, ráadásként még röppentyűket is zsákmányoltak.
A Lőcsére érkező Görgei két lehetőség közül választhatott: vagy a Branyiszkón keresztül tör Kassa felé, vagy a Hernád völgyében teszi ugyanezt. Az első lehetőség azzal kecsegtetett, hogy a Kassa környékén lévő Franz Schlik altábornagy erőit elvágja galíciai utánpótlásától, emellett csapataira ráférne már egy győztes ütközet. Így az Eperjesre és Kassára vezető Branyiszkói-hágó elfoglalását Guyon kapta parancsba, hogy módja legyen törleszteni az iglói fiaskóért.
„Branyiszko. Februárius 5kén 1849.”
A Branyiszkói-hágó terepviszonyai a császáriaknak kedveztek, hiszen tizenhárom kanyarulata, útszorosai és a meredek terep a támadást nehezítették. A védők a természetes akadályok mellett torlaszokat és barikádokat emeltek. A hágó elé érkező Guyonnak négyezer katonája volt, a vele szemben álló Franz Deym vezérőrnagy vezette dandárnak kb. feleannyi. Deym csupa harcedzett katonával rendelkezett, míg Guyon ezt nem mondhatta el magáról, ráadásul még egy felvidéki „tót atyafiakból” – alig két hete felállított – újonc zászlóalja is volt.
Deym előrelátóan megszállotta a hágó melletti utakat és erdei ösvényeket, nehogy bekerítsék. Ennek azonban az lett az eredménye, hogy a hágó védelmére alig maradt embere. Guyon semmit sem bízott a véletlenre, győzelmi jelentését előre megírta, csupán a veszteségi és az időpont rovatot hagyta kitöltetlenül.
A támadásban részt vevő szegedi 33. honvédzászlóalj ködmönben izzadó katonáit maga Guyon bíztatta rohamra és sajátos, német-magyar beszédet intézett katonáihoz: „Vorwärts dupla lénung, rückwärts kartács schiessen.” Vagyis: ha előre mentek, dupla zsoldot kaptok, ha hátráltok, kartáccsal belétek lövetek. Az első roham sikertelensége után be is váltotta ígéretét, ezután maga állt a rohamoszlop élére (A győzelmet követően a 33. honvédzászlóalj magától Görgeitől kapott kollektív kitüntetés gyanánt zászlószalagot, amelyen a „Branyiszko. Februárius 5kén 1849.” felirat szerepelt).
Segítségére volt a feldunai hadtest egyik tábori lelkésze, Erdősi Imre piarista szerzetes, aki a kezében lévő feszületet folyvást előre dobálta a hóba és szlovákul lelkesítette az újonc zászlóalj megszeppent tót honvédjeit: „Ugyan már fiaim! Otthagynátok az Úristent ezeknek a pogányoknak?” A siker kiaknázásában a jászkunokból toborzott, régi sorozású 12. Nádor-huszárezred egyik osztályának harcedzett huszárjai is kivették a részüket. A meredek hegyi úton rohamozó huszárokat a hágón kartács-zápor fogadta, így vissza kellett vonulniuk.
Az egyik sebesült huszár ekkor így fakadt ki: „verje meg a Krisztus ezt a görbe országot, hiszen itt a huszár semmit sem tehet.” Parancsnokuk, báró Üchritz Emil őrnagy cselhez folyamodott. Maga mellé vette osztálytrombitását és három század honvédet, s megindult az egyik mellékösvényen a hágó irányába. Az ellenséget megtévesztendő, a trombitás a „vadászriadót” fújta, ezért a császáriak azt gondolták, valahol az oldalukban jelentősebb magyar erők vannak.
A hágó védelmével hamar felhagytak, mivel közben Guyon csapatai egy része a hegynek felfelé, az utakat megkerülve indult meg, s Deym attól tartott, ha nem adja fel a hágót, csapatait megsemmisítik. Amikor a császáriak oldalában valóban megjelentek a honvéd csapatok, Deym Eperjes felé vonult vissza. A magyar csapatok aznapi vesztesége 350-400 fő volt, a császáriaké nagyjából ugyanennyi lehetett, köztük 100 fogollyal.
Branyiszkónál nagy volt a tét, mivel a feldunai hadtest sikeres áttörése után Görgeinek lehetősége nyílott arra, hogy a dél felől közeledő Klapka György ezredes-féle felső-tiszai hadtesttel operálva Schliket bekerítse és megsemmisítse.
Ha Guyon vállalkozása sikertelen, akkor Görgei könnyen őt üldöző két császári dandár és Schlik erői közé szorulhatott. A branyiszkói győzelmet követően „fordult a kocka”, a kezdeményezést Görgei vehette át. Február 8-án a honvédjei bevonultak Eperjesre, két nappal később pedig a Schlik által sebtében kiürített Kassára érkezett meg a feldunai hadtest.
Babucs Zoltán hadtörténész, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”29508,34926,26683″}
