44258

A Pons Danubii EGTC társulás pénteken,  február 21-én megrendezett konferenciáján a határon átnyúló közlekedés fejlesztéséről is tárgyaltak. A szervezet tatai szakmai találkozójának főtémája a 2014 és 2020 közötti időszak fejlesztési lehetőségei voltak. Ezzel kapcsolatban Völner Pál, az infrastruktúráért felelős államtitkár megjegyezte: „A Magyarország és Szlovákia közötti közlekedési fejlesztések célja, hogy minél több kapcsolatot teremtsünk és a határok ne jelentsenek akadályokat a személy- és áruforgalomban.”
Az államtitkár hozzátette, a régiót érintő legnagyobb fejlesztések egyike az esztergomi térség bekötése az M1-es autópályára. A beruházásnak további értelmet ad az Esztergomban megvalósuló teherkomp, amellyel a felvidéki vállalkozások is elérhetik a térséget.
 Fontosnak tartják az új, komáromi Duna-híd elkészülését is. Mint hangsúlyozták, így megszűnik az az állapot, hogy Budapesttől Győrig sehol nem lehet átkelni a folyón kamionnal. A híd elkészültével párhuzamosan a 13-as út megerősítését tervezik Kisbérig – ismertette az államtitkár.
 A magyarországi közúti fejlesztések közül megemlítették többek között a M1-es autópálya háromsávossá tétele Budapest és Tatabánya között, valamint az M0-ás körgyűrű bezárásának a fontosságát. A konferencián szerepelt a vasúti korszerűsítések között említette a Biatorbágy és Tata közötti vasúti korszerűsítése is.
A konferencián szóba került még az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó stratégiák megfogalmazása országos viszonylatban, feltérképezve a helyi erőforrásokat.
A Pons Danubii EGTC-t 2010-ben alapították, tagjai Magyarországról Komárom, Tata, Kisbér és Oroszlány, Szlovákiából pedig Révkomárom, Gúta és Ógyalla. A Pons Danubii EGTC Társulás a 17. hivatalosan bejegyzett EGTC az Európai Unióban és célja a megkülönböztetés-mentesség, annak érdekében, hogy a helyi szereplők a határon belül és a határ két oldalán ugyanazon lehetőségekkel bírjanak.

mti nyomán, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”31886,42916,44182″}