44288

A rendezvény újabb szakmai kapcsolatok és együttműködések megalapozását tette lehetővé a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 időszakára.

A Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt., a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, Nyitra Kerület Önkormányzata, a Nyitra Regionális Fejlesztési Ügynökség, Nagyszombat Kerület Önkormányzata, valamint Galgóci-Pöstyéni Regionális Fejlesztési Ügynökség részvételével megvalósuló HUSKI II elnevezésű, a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 által finanszírozott projekt 2014. február 20-án tartotta információs napját partnerkereső fórummal egybekötve Komáromban a Monostori Erődben.
Az információs napra a teljes projekt partnerség területéről meghívást kaptak megyei és helyi önkormányzatok, civil szervezetek, nonprofit szervezetek, EGTC-k, közintézmények. Az előzetes regisztráció során közel 100 jelentkezés érkezett a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, a rendezvény szervezőjéhez.44288a
A rendezvény célja az volt, hogy informálja a résztvevőket a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program lezáruló periódusának eredményeiről és tapasztalatiról, kitekintést adjon a következő ciklusban várható támogatási területekről, valamint a HUSKI II projektben elkészített előtanulmányt bemutassa, amely egy határon átnyúló fejlesztési stratégia kialakítását alapozza meg.
A program délutáni részében lehetőséget kínáltunk a meghívott vendégeinknek, hogy az előzetes jelentkezésük alapján projektötleteiket, esetleg már megvalósított sikeres határon átnyúló projektjüket bemutassák és partnerekre találhassanak egy újabb fejlesztési ötletük megvalósításához – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Kantz Nikolett nemzetközi projektmenedzser.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44258,40639,44193,44182″}