43961

Állítja, igen: vonatokban szórólapokon, a háztartásokba eljuttatott küldeményekben. Az óriásplakátokon is megjelenő szlogen szerint készen áll Szlovákiáért tenni.
A felmérések igazolják, nagyon sokan el is hiszik neki. S bár az utóbbi időszak kormányzati intézkedései a sokat emlegetett kisebbségi status quót alaposan megnyirbálták, magyar szimpatizánsai is akadnak, sőt olyanok, akik a nevüket adják a „ficoizmushoz”.
A legutóbb feltűnt szórólapok hátulján nyolc megyéből összesen 72 közismert ember jelent meg, akiknek szintén meggyőződése, hogy Robert Fico jó elnök lesz. Köztük polgármesterek, orvosok, tudósok, sportolók és mutatóba néhány magyar is. Nagyszombat megyéből mindjárt kettő: Ľudovít Kulcsár, a dunaszerdahelyi Coop Jednota vezetője és Július Šimon, az egykori közkedvelt DAC-labdarúgó. Nyitra megyéből, ahol számarányát tekintve a legtöbb magyar él, mindössze Otakar Klein került a nyilvános támogatók listájára.
Ficónak azonban egy dologban igazat kell adni, s ezt a szórólapján is megfogalmazza. Nem elég csak az antipropaganda, a Fico-ellenességen túl több kell a győzelemhez… Le kell őt győzni!

Barta/Felvidék.ma