44583

Az ukrajnai események miatti esetleges gazdasági megszorító intézkedések Oroszország ellen a legkomolyabban a Visegrádi Négyek országait érintetnék. Állapították meg a V4-es külügyminiszterek március 13-ai budapesti találkozójukon Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel. A német kezdeményezésre megtartott találkozón Lubomír Zaorálek cseh, Martonyi János magyar külügyminiszter, Artur Nowak-Far lengyel külügyi államtitkár-helyettes és Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter vett részt.
„Azzal számolunk, hogy ha sor kerül az Oroszország elleni szankciók harmadik – gazdasági fázisára, érvényesülni fog a kölcsönös uniós szolidaritás” – összegezte a találkozó eredményeit Martonyi, aki szerint fel kell gyorsítani az Ukrajnának nyújtandó segítség folyamatát a szabadkereskedelmi megállapodás, a társulási szerződés aláírása, a pénzügyi csomag összeállítása, valamint az energia terén.
„Előkészületben van a megszorító intézkedések második fázisa, vagyis az ún. perszonális szankciók előkészítése, ami a vagyonbefagyasztást és bizonyos személyek beutazási tilalmát jelentené. A tilalmi listára kerülő személyek jegyzéke most készül, és valószínűleg hétfőn kerül jóváhagyásra. Szó van a szankciók harmadik – gazdasági – fázisáról is, pillanatnyilag azonban még korai lenne ezek tartalmáról beszélni, mint ahogyan arról is, hogy mikor lépnének életbe” – fogalmazott Miroslav Lajčák külügyminiszter.
A német diplomácia vezetője kijelentette, Oroszország úgy döntött, elszakítja a Krím-félszigetet Ukrajnától, és egyelőre minden lehetséges európai helyzetmegoldó kísérlet elől kitér. „Nem várható, hogy jövő hétfőig változna a helyzet” – fűzte hozzá Steinmeier, aki szerint a vasárnapra tervezett krími népszavazás nemzetközileg elfogadhatatlan.

TASR nyomá dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44564,44497,44493,44408″}