44709

1984 tavaszán járunk. A szocialista országok egymás után jelentik be (Románia kivételével), hogy nem vesznek részt a Los Angelesben megrendezendő nyári olimpiai játékokon. Sok-sok ezer élsportoló lemondásokkal járó többéves munkája vész kárba, de ez már nem érinti Andrea Sládečková minap bemutatott Fair play című filmjének a hősnőjét, aki pár héttel a végső döntés előtt önként mond le az olimpiai részvételről.
A normalizáció egyre szürkébb hétköznapjait éljük, így utólag visszagondolva, mégis mindent megszépít az idő, hiszen akkor voltunk fiatalok, s a nemzedékünk számára (idetartozik az idén 47 éves Sedláčková is) ez jelenti az eszmélés, a felnőtté válás, az első szerelmek idejét.
Egy fiatal prágai lány (Bárdos Judit) a történet középpontjában. Tehetséges rövidtávfutó, de vannak nála jobbak. Nemcsak a Szovjetunióban vagy a Német Demokratikus Köztársaságban, hanem Csehszlovákiában is. De az edzője (Roman Luknár), s a felsőbb beosztású elvtársak mégis látnak benne fantáziát. Mindezt annak ellenére, hogy a családja miatt a nem megbízható káderek közé tartozik, mivel apja a születése után külföldre disszidált. A csehszlovák (sport)vezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy az ország sportolói kiemelkedően szerepeljenek a kapitalista világ szentélyében, s nem riadnak vissza az anabolikumoktól sem. Anna is bekerül a programba, s a Stromba nevű szer segítségével remélnek még jobb és gyorsabb eredményt. A szer hatásos, s bár kellemetlen mellékhatásai vannak, a program vezetőit mindez nem érdekli. De Anna nem hajlandó mindehhez asszisztálni, így edzője cselhez folyamodik, s megállapodik Anna édesanyjával (Anna Geislerová), hogy titokban ő adja be lányának a tiltott szert, hisz abban bízik, így sikerül majd lányának emigrálnia. Anna látván a nem kívánt mellékhatásokat (a legkevésbé kívánt helyeken nő ki a szőrzete, elmarad a menstruációja) konfliktusba kerül az anyjával, s elköltözik a szerelméhez (Ondřej Novák), ekkor még nem sejtvén, hogy az a szüleivel együtt már mindent előkészített a disszidáláshoz. A Stromba mindenesetre megteszi a hatását, s Anna a legjobb úton halad affelé, hogy 44709 1kijusson a losangeles-i olimpiára. A szálakat természetesen, ahogy a szocialista blokk mindegyik országában, a titkosszolgálat tartja felügyelete alatt, amelynek a figyelmét nem kerüli el, hogy Anna édesanyja tiltott irodalmat másol írógépén egyik barátjának. Több alkalommal is megpróbálják beszervezni a szervezet kötelékébe, de nem sikerül megtörniük. Egy sikeres házkutatás eredményeként, ahol megtalálják a legépelt anyagokat, a bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítéli. Anna nem lát más kiutat, nemet mond az olimpiai részvételre, s osztozik édesanyja sorsában. A Sors különös fintora, hogy az olimpián végül nem vesznek részt a szocialista országok, így Anna némi elégtételt érezhet.
Sedláčková cseh-szlovák-német kooprodukcióban készült filmje látszólag szimpla történetmesélés, egy tehetséges futónő személyes drámája. A film másik igazi nagy erénye mégis a kor hiteles megjelenítése, mintha végig a nyolcvanas években lennénk erre a másfél órára, a házkutatás és lehallgatások során félve nézek szét a moziteremben… Igaz, akkoriban ez teljesen beivódott a mindennapjainkba, s nem igazán foglalkoztunk vele. Talán csak egyetlen kifogásunk lehet a kor milliőjének egyébként pontos megjelenítése kapcsán, Sedláčková némileg eltúlozza a sötét színeket, ennyire azért nem volt az a világ sem szürke-fekete, főleg nem a tizen- és huszonévesek számára, akiket a mai fiatalokhoz hasonlóan, a politika érdekelt a legkevésbé.
Nagyszerűek és ugyancsak érzékletesek viszont a színészi alakítások, a rendező biztos kézzel választotta ki a szereplőit, akik között akad cseh, szlovák és magyar is. Anna szerepére Bárdos Juditot kérte fel (Zuzana Liová A ház című filmjében pár éve már megmutatta oroszlánkörmeit), aki teljesen egybeolvad a szerepével, minden pillanata aprólékosan kidolgozott, és szinte ennek ellenére döbbenetesen hiteles és természetes. Szinte lelép (majdnem azt írtam, hogy lefut) a filmvászonról, ahogy a többiek is húsvér figurákat formálnak olyan szerepekből, amelyek akár lehetnének végtelenül sablonosak is. A rendező érdeme is, hogy nem lesznek azok, s szinte kortalanul mesél el egy személyes és családi drámát egy olyan téma kapcsán, amely máig sem veszítette el aktulitását, sőt… Nincs olyan nagyobb sportrendezvény, amely kapcsán doppingügyek tucatjairól ne hallanánk (elég, hacsak a legutóbbi téli olimpiára gondolunk). Jan Baset Střítežský képei talán szürkébbek a kelleténél, David Solař zenéje viszont finoman idomul a kamaradrámához, s a végén elhangzó Miroslav Žbirka-sláger pedig a sztár egykori legjobb időszakát idézi, s remek reklámot biztosít a filmnek.
A Fair play az utóbbi évek egyik legjobb cseh filmje, amely nemcsak mesélni és elgondolkoztatni tud, de visszaidézi boldogult ifjúkorunkat is. Ilyenek voltunk…

Juhász Dósa János, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44536,37277,33518,33222,33779″}