44419

Botrányba fulladt a Nagyszombati Szent Miklós templomban a szombat esti mise, amelyet a leváltott Róbert Bezák érsek egészségéért és megsegítéséért ajánlottak volna fel 54. születésnapja alkalmából a hívek kérésére.
A szolgálattevő pap, Ján Košiar azonban a mise kezdetén megváltoztatta a célját, és azt mondta, a misét Róbert Bezák megtéréséért celebrálja, hogy az megértse a bűnét, tudomásul vegye és tiszteletben tartsa a Szentatya döntését. Ez azonban a több mint száz Bezák-szimpatizáns hívőt olyannyira felbőszítette, hogy közbekiáltásokkal zavarták meg a misét, némelyek pedig kivonultak a templomból. A felháborodott emberek azonnal panasszal akartak fordulni a nagyszombati dékánhoz, sőt Orosch érsekhez is, ám a mise idején egyiküket sem találták otthon. Közben az templomban maradottak feszültsége olyannyira fokozódott, hogy néhányan a mise után a sekrestyébe is a pap után mentek.
A misét szolgáltató pap azzal védekezett, hogy semmin se változtatott, csak kibővítette a szentmise szándékát Bezák megtérésével. „Mindenkinek szüksége van a megtérésre, nekem is, maguknak is” – mondta Košiar atya. Az indulatok azonban nem csillapodtak, s a hívők azt akarták, hogy a pap ne a hátsó bejáraton át távozzon a templomból, hanem a főbejáraton keresztül, ahol a több mint száz feldühödött hívő várta. Az egyik hívő azután még a templomban szóváltásba keveredett a pappal, majd rátámadt, és a kabátját ráncigálta. A helyzet olyannyira kiéleződött, hogy az embereknek úgy kellett megvédeniük a papot, hogy a templomból ki tudjon menni. „Sok mindent láttunk már, de hogy a templomban verekedés legyen, az már túl sok. Ez a pap elszúrta, de verést azért nem érdemel” – mondták többen a templomból távozóban.
Stanislav Zvolenský, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke reméli, hogy a nagyszombati incidens nem ismétlődik meg. Az eset kapcsán a sajtónak reagálva úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy a katolikus egyházban, ha nem is egyeznek mindenben a vélemények, az ezekből fakadó nézeteltéréseket kulturált módon oldják meg.

SITA nyomán dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44212,42737,42598,40755″}