Kedves Gyula,
2014. március 15-én a köztársaságielnök-választás első fordulójában megmérettettél és könnyűnek találtattál. A várt csoda, hogy az ötödik helynél még előbbre kerülsz, elmaradt.
Mi, választók tudtuk ezt már az elején is, de a szívünk és eszünk azt súgta, hogy minden szempontból Te voltál erre a posztra a legrátermettebb és a legmegfelelőbb.
Te több nyelvet beszélsz, és valódi keresztény értékeket képviselsz, politikai ellenfeleidet igazadról mindig okos észérvekkel és a tények erejével igyekeztél meggyőzni. Senkit sem bántottál meg szándékosan, és vulgáris kifejezésekkel sem illetted munkatársaidat, nem beszélve arról, hogy Te voltál az egyik legfiatalabb a sok köztársaságielnök-jelölt között.
És még valami, Te nem csak egy párt, de a mi jelöltünk, a szenciek jelöltje is voltál! Ugyanakkor meg kell említeni, hogy az elért ötödik hely ebben a nehéz versengésben bizony nagyon szép eredmény. Náladnál jóval ismertebb politikusokat utasítottál magad mögé, és megmutattad országnak-világnak, hogy Szlovákiában, velünk, magyarokkal a jövőben egyre inkább számolni kell.
Talán már közel az idő, amikor az ország elnökének posztjára egy olyan független személyt illetve politikust választanak majd az emberek, aki erre a pozícióra a legméltóbb!
Büszke vagyok rád, Gyula, hogy vállaltad ezt az előre lefutott versenyt, és hogy a MKP színeiben képviseltél bennünket.
Ami nagyon fájó volt számomra az a következő:
1. Sok, magyarul beszélő honfitársam el sem ment szavazni.
2. A békés együttélés megalapozatlan illúziójával megfertőzöttek pedig tömegesen olyan jelöltet támogattak, aki a mi ügyünk mellett még soha sem állt ki, bár volt már olyan elszólása, hogy a felvidéki magyaroknak olyan közeget kell teremteni, ahol otthon érezzék magukat. Rákérdeznék: Mikor? Mellesleg ez a jelölt utánad végzett a sorban.
3. Nem beszéltem még a szerintem kishitű magyarokról, akik nem mertek bízni benned és inkább olyanokra adták szavazatukat, akiket biztos befutóknak véltek, és így nem mertek NAGYOK LENNI.
4. Mások büszkék lettek volna, ha városuk elnökjelöltet állított volna, ezért rendkívül szomorú, hogy a magukat immár szencieknek nevező betelepült szlovák polgártársaink másokra adták le a voksukat; pedig most bizonyíthatták volna, hogy melletted állnak, nemzetiségre való tekintet nélkül, a békés és egymást megbecsülő együttélés nevében.
Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Szencen is ez a helyzet. A jó szlovák-magyar viszony már a múlté, és csak papíron létezik? Észre sem vettük, és fokozatosan teret nyert ebben a városban is az erő és az úthenger politikája, természetesen a szokásos szöveg kíséretében: „Legyen bárki megye vagy államfőjelölt, csak magyar ne legyen!”
Miközben olvasom a sajtót, a következő mondaton akad meg a szemem: „A második fordulóban majd azt a jelöltet támogatjuk mi magyarok, aki kiáll jogaink és érdekeink mellett.”
Szép kerek és értelmes mondat. Szerintem már évtizedekkel ezelőtt is így kellett volna politizálni. De jobb későn, mint soha! A baj csak az, hogy ebben már én nem hiszek, mert sosem tartották be ígéreteiket a tisztelt politikai tettestársak, és most sincs kezünkben hathatós eszköz az ígéretek számonkérésére.
Éppen ezért a második fordulóban már senkit nem vagyok hajlandó támogatni, kedves Gyula, mert nálam már régen betelt az a bizonyos pohár, és nem akarok élni választói jogommal, sem nevemet adni az olyan bohózathoz, ahol mindig a rossz és a kevésbé rossz közül lehet csak választani.
Baráti üdvözlettel: Mészáros László
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44671″}
