Az erdélyi fejedelem születésének 338. évfordulójára emlékeztek szülőháza udvarán, Borsiban március 30-án. Az esemény vendége Mészáros Alajos európai parlamenti képviselő volt, Szamosvölgyi Pétert, Sátoraljaújhely polgármesterét kitüntették.
Borsiban, mint már hosszú évek óta, idén is megemlékeztünk II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulójára, mely március 27-ére esik. Az ünnepségek a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás, a Csemadok Borsi Alapszervezete és Borsi önkormányzata szervezte.
A menet idén is a kultúrház elől indult, végigvonult a településen, a kurucuk sűrűn vivátoztak a fejedelem emlékére, majd a lovasok vezetésével megérkeztek a kastély előtti szoborhoz, miközben Nagy Csaba (vajai Rákóczi Kuruc Tárogató Egyesület) tárogatójátékában gyönyörködhettünk. Az emeleti ablakok egyikében megszólalt az egyik kuruc, Mezősi László: „Puer natus est!” (fiú született) és egy ágyú hírlövéssel jelezte, a fejedelem megszületett. A kurucok erre föl ismét vivátot kiáltottak és Nagy Csaba eljátszotta a szlovák és Magyar Himnuszt. Utána a Boldogasszony Anyánk csendült föl.
Közös imát a fejedelemért, hazánkért és megmaradásunkért Makovics István bólyi esperes plébános mondott.
A Közművelődési díjjal kitüntetett sátoraljaújhelyi Klubert Gábor a Nagyságos fejedelmet idézte: „Isten engem használt föl méltatlan eszközül, hogy felébresszem a magyarok szívében azt a szabadságszeretetet, amely – úgy látszott – kihűlt és hozzászokott a bajokhoz.” „Minden cselekedetem, célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam.” „Sohasem tekintettem családom előnyeire, mert a háborút kizárólag hazám szabadságáért kezdtem, amelyhez születésem kapcsol.” Majd elszavalta Szőke István Attila: II. Rákóczi Ferenc c. versét. „Úgy áhítá a méltó szabadságot,/ mint futó szarvas a vizek forrását,/ égre tartá az olthatatlan lángot/ és megállítá népének romlását.// (…)/ s emléke lelkünket mélyen áthassa.// Az öröklét ösvényét fonja fénye,/ éltesse tovább a Hegyalja népe,/ s ölelje magához nyughelye, Kassa.”
Ezután Tokár Rácz Mária, az ünnep háziasszonya üdvözölte a vendégeket. Közöttük Czimbalmosné Molnár Évát, Magyarország kassai főkonzulját, Mészáros Alajos, Európa-parlamenti képviselőt, Szamosvölgyi Pétert, Sátoraljaújhely polgármesterét, Zachariáš Istvánt, a Kassai Önkormányzati Került alelnökét, Haraszti Attilát, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető helyettesét, valamint a többi vendéget, társadalmi szervezetek vezetőit, politikusokat és lelkipásztorokat.
Mária Kováčová polgármester beszédében arra a kérdésre válaszolva, mit is ünnepelünk, elmondta, 338 éve egy kisfiú sírt föl, aki a Kárpát-medencében a szabadság érdekében fogott fegyvert. Szeretettel várták a vendégeket és készültek rá. Kívánják, hogy érezzék magukat otthon.
Laczkó Lajos, a II. Rákóczi Ferenc polgári Társulás elnöke a fejedelmet legnagyobb és legbecsületesebb politikusként méltatta. Rövid beszédében annak az óhajának adott hangot, hogy a széthúzás megszűnjön.
Ünnepi beszédet Mészáros Alajos, Európa-parlamenti képviselő mondott. “Mint annak idején a gyermek Rákóczi, a mai utódok is örökös vándorúton, örökös mozgásban vannak, bár mindörökre ide kötődnek. Bármilyen messze kerülnek is a világban, a szívük itt dobog. Szokták mondani: ez a vidék a kurucság vidéke. Az örökös lázadó nem veszett ki az emberek lelkéből, s bármilyen nehéz hétköznapokat kénytelenek megélni itt az emberek, a szabadság reménye soha nem hagyja el őket.”
Rákóczi hagyománya lappangva itt él jelenünkben. Egykori birtokain most is felbolydult a világ, politikai indulatok ütköznek egyelőre ismeretlen végkifejlettel. Ahogyan akkor amikor Rákóczi elkezdte szabadságharcát, ma is csak azt tudjuk, hogy le kell rázni azt az igát, mert tovább viselni azt badarság volna. “Szabadság küzdelem nélkül nincs. Ingyen nem hull az ölünkbe. A szabadság természete ilyen. S napjainkban, amikor fegyvert rántani nem lehet érte, a harc más formáit kell bevetnünk. (…) A szabadság, a magyar önrendelkezés volt az, amit Rákóczi a maga idejében a legfontosabbnak tartott.” A hívő ember tudta, hogy meg kell adnia az Istennek, ami Istené és a császárnak, ami a császáré. Ám felismerte, a haza nem a császáré, nem a hatalom ügyeletes birtoklójának a tulajdona. “«…kötelességemnek tartom életemet és véremet föláldozni azoknak a jogoknak és honi törvényeknek a megvédelmezése érdekében, melyekre, mint Sáros főispánja felesküdtem – írja lázadása kapcsán. – Erdély szabad fejedelmeinek örököse voltam, egyébként is: a magyarok nem a királyoknak, hanem a törvényeknek vannak alávetve…» Ennél szebben, jobban, pontosan most sem lehetne meghatározni, mit is jelent jogállamban élni.” A mai szabadságharc ugyanazért folyik, mint a fejedelem idejében.
Rákóczi arra “tanít bennünket, mai utódait, hogy szabad lázadni a törvényt megsértő hatalmasok ellen, s ezt a jogot az Aranybulláig vezeti vissza. (…) Európa csak akkor figyel oda ránk, ha világosan és egyértelműen megfogalmazzuk igényeinket, ha közülünk mindenki, aki bennünket képvisel, ugyanazt fogja képviselni és mondani, koncért nem veti oda jogainkat, nem csap fel labancnak.”
“Magam is megjártam Európát, megtapasztaltam, milyen kitartó és következetes munkát jelent a boldogabb Nyugat süket füleinek hallóvá tétele, s hányszor kell – ismételten is – megkísérelni a homály oszlatását. Itt, a Bodrogközben, Rákóczi földjén kesernyés íze van a szabadságnak, megaláztatásokkal teli életek sora nem hagyja feledni, hogy aki – Rákóczival szólva – felesküszik egy tisztségre, többet kell, hogy vállaljon a puszta tisztviselősségnél. Nekünk ma annyival nehezebb a dolgunk, hogy nincsen még aranybullánk, mely a jogainkat egyenrangú emberként mérné ki nekünk is. Nekünk, s azoknak is, akik a politikában utánunk jönnek, kötelességünk jogaink törvénybe foglalásáért küzdeni, hiszen az életünk, a megmaradásunk múlik azon, hogy nagy változásokat sejtető világunkban ne maradjunk le az elénk táruló egyszeri lehetőségről. Hiszem, hogy az Örökkévaló Igazság efelé terelget minket. És bízom abban, hogy össze is terel minket. Mert: együtt erősek vagyunk. Erősek leszünk. Szavunk, időnként a szavazatunk jóval többet nyom a latban, mint remélni mernénk. «Csak az Isten állhatatossággal áldja meg nemzetünket s a bizalmatlanságot ne bocsássa, ne hagyja eláradni hadaink közt; mert egyedül csak az teheti győzedelmessé ellenségünket» – fogalmazta meg Rákóczi szabadságharca során. Magunknak is állhatatosságot, bizakodást és kitartást kívánok a jogainkért megvívandó küzdelmekben.”
Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere ünnepi megemlékezésében a vesztes romhányi csata eseményeire tért ki, ahol mint cseppben a tenger, megmutatkozott a kurucok gyarlósága. Pedig a kurucok jóval többen voltak mint az ellenség, azonban azok a társzekerek kifosztásában jeleskedtek, miközben az ellenség összeszedte magát és a győztesnek hitt csatát végül elvesztették. Pedig hősiességben, kitartásban nem volt hiány, de jelen volt a sunyiság és a szabályok áthágása. Ha a kurucok győznek, ez a csata akkor sem befolyásolta volna a végkifejletet. Rákóczi egy reguláris hadsereg megteremtésén fáradozott, mely katonai fegyelemmel végzi feladatait. Csakhogy itt az öntörvényűség uralkodott. Egyesek néha a labancok oldalára álltak, majd visszatértek. Ismerősen csengenek ezek a jelenségek, hiszen a máról is szólnak. Sokszor úgy értékeljük, nem változtunk. Majd Petőfi Sándort idézte: “Mennyit küzdött, mennyit küzdött! de sikertelenül, mert várhatni-e ott sikert, hol a barát áruló s a haza részvétlen? Kiesett kezéből a kard, s a hősből földönfutó lett, és míg otthon csalárd barátja a hazaárulás dúsgazdag díjából lakomázott, addig ő száműzöttségben ette a kegyelemkenyeret.”
A reményt tovább kell vinni. Kossuth, Kazinczy, Petőfi és Rákóczi nem hiába dolgozott. Tovább visszük-e? – kérdezte a polgármester. – Olyan tulajdonságokkal kell fölruházni magunkat, hogy a 21. sz.-ban is a hazáért, a magyar ügy előbbre jutásáért küzdjünk. Rákóczi vagyonát, családját, életét áldozta ezért.
Hívő emberként – mondotta a szónok – nem racionálisan közelíti meg feladatainkat. A múlt értékeit át kell emelni a mába, tehát feladataink vannak!
Ezt követően Gere László budapesti cizellőr mester és Lipovics János iparművész-szobrász lépett a mikrofonhoz. Gere volt az, aki csodálatosan helyreállította a szobrot, miután azt barbár módon feldarabolták. Ő ajánlotta Lipovicsot, hogy készítse el a borsi szobor kicsinyített mását, melyet majd évente az arra érdemes személynek adnak át. Lipovics elmondta, a díj, mely az Igaz Ügyért nevet viseli, nem mindennapi kihívást jelentett számára. Az volt a feladata, hogy alkotása arról szóljon, amit a fejedelem és a szobor képvisel. Ez volt a legnemesebb feladat. A szobor tehát nem Mayer Ede eredeti alkotásának kicsinyített mása, hanem méltón kell képviselnie azt. Ugyanúgy készült mint a nagy szobor, viaszveszejtéses öntéssel. Ennek az alkotásnak belső térben kell működnie. Talapzata fekete dióból készült és a Zólyomban állt egykori talapzat kicsinyített mása. Az alkotó abbéli reményét fejezte ki, hogy egyszer ezt a méltó talapzatot kapja vissza a Borsiban álló szobor is. A végén még megjegyezte: „Ez a plasztika én rólam is szól, nemcsak az igaz ügyről.”
Ezután Makovics István megáldotta a szobrocskát, melyet Laczkó Lajos Szamosvölgyi polgármesternek adott át. Indoklásában kiemelte, a díjazott 1998 óta áll Sátoraljaújhely élén, 2002 óta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja. Munkásságában nagy figyelmet szentel az elszakított magyar területeknek. Kárpátalja megsegítéséért is az elsők között szállt síkra. Az elsők között volt, aki a megrongált szobor helyreállításáért lépett föl és a szülőház megmentéséért is sokat tett. Neki köszönhető a kastély tetőzetének cseréje. Vallásos neveltetése kötelezi, hogy ilyen módon dolgozzon. Az elnök azzal adta át a szobrot a polgármesternek, hogy továbbra is segíteni fogja őket és megőrzi őket jóindulatában.
Szamosvölgyi köszönetképpen elmondta, a szobrot olyan helyen fogják kiállítani, ahol mindenki láthatja, hiszen azt minden sátoraljaújhelyi polgár nevében veszi át.
Ismét Klubert Gábor következett, aki Hazám c. versét adta elő, tisztelegve a díjazott előtt. „Folyóink átszelik a határt is,/ Magyart a magyarral összekötve./ Mint két óriás láb, a hidak is/ Gyökeret engednek magyar földbe.”
A sátoraljaújhelyi Intervox női kar lépett föl Majorosné Hódossy Ilona karnagy vezényletével. Műsorukban felcsendült a ritkán énekelt Rákóczi-induló is.
Palenčárné Csáji Ildikó, a Kassai Polgári Kör elnöke ismertette a II. Rákóczi Ferenc életútja c. kiállítás anyagát, melyet most fél évig a kastélyban tekinthetik meg az érdeklődők. Méltatta a kurucok nyolc évig tartó küzdelmét. Ecsetelte a helyzetet és az ellentéteket. Felhívta rá a figyelmet, hogy a ruszinok elsőkként csatlakoztak. Daniel Krman evangélikus lelkész szlovákként a fejedelem diplomatájaként tevékenykedett. A szepességi németek is az ő oldalán harcoltak. A katonai vereség nem jelentette az eszmék vereségét. A bécsi abszolutizmus nem teljesedhetett ki, nálunk nem következhetett be a fehérhegyi csata utáni helyzet, mint Csehországban. A tárlaton kronológiai sorrendben korabeli dokumentumok, arcképek, térképek és kétnyelvű szövegek olvashatók. Ez a kiállítás Rákóczi hazahozatalának századik évfordulója alkalmából készült 2006-ban.
A koszorúzás után felcsendült a Szózat, majd a Székely Himnusz, hogy ilyen módon köszöntsék az Erdélyből – Szovátáról és Sóváradról – érkezett vendégeket. A székely zászlók is ott lengtek az ünnepség alatt a szobornál, majd a kastély épületén.
Ezután a résztvevők megtekintették a kiállítást és részt vettek a hagyományos megvendégelésen.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”41221,41146,39081,38700″}
