44396

Innováció a szlovákiai magyar politikában II. címmel március 8-án 10.00 órai kezdettel kerül sor Pozsonyban, az MKP székházában a januárban megvalósult szakmai konferencia második részére a Pro Futuro Hungarica polgári társulás szervezésében. A konferencia előadói a Trianoni döntéstől napjainkig eltelt időszakot elemzik annak tükrében, mi az, amiben sikeresek voltunk, és az, amiben nem.
Csáky Pál, a konferenciát szervező Pro Futuro Hungarica polgári társulás elnöke szerint 2014 választási szuperév. A politikai pártok a választási kampányokkal vannak elfoglalva, a civil szervezetek meg a saját gondjaikkal, főleg azzal, hogy az állam anyagilag ki akarja őket éheztetni – vélekedik. „Én azonban úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben sem feledkezhetünk meg közösségünk problémáiról. Száz évvel ezelőtt kezdődött el az első világháború, amely az európai hatalmi viszonyok nagy átrendeződését eredményezte. A második összejövetelen azt szeretnénk kielemezni, hogy mi, magyarok mit tettünk jól és mit rosszul a huszadik évszázadban. A hatalomhoz való viszonyunkról fogunk beszélni, s arról, hogyan fekszünk alá néha mi magunk is a guillotine-nak” – fogalmazott Csáky.
A konferencia szervezői ezért Popély Gyula történészt arra kérték fel, hogy foglalja össze és elemezze a Trianoni döntés máig tartó hatásait az összmagyar és a budapesti politikára. Andrej Tóth, az Opavai Sziléziai és a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetem tanára „A magyar kisebbség helyzete az első Csehszlovák Köztársaságban, különös tekintettel Esterházy János tevékenységére” című előadásában cseh források alapján ismerteti meg velünk azt, hogy látták a csehek az impériumváltást, és hogyan próbálták meg kezelni a felvidéki magyarok dolgait.
A szakmai konferencia további programpontja „A két út” címet viseli, amelynek keretében Molnár Imre történész, a magyar külügyminisztérium tanácsosa a 20. század nemzeti alapú politizálásának előnyeiről és buktatóiról beszél. Simon Attila, történész, a Selye János Egyetem tanára pedig – A kormánypártiság arcai címen – a többségi nemzet politikai pártjaival való együttműködési formák előnyeit és buktatóit elemzi.
Az előadásokat követően kerül sor a konferencia résztvevőinek vitafelszólalásaira. A konferencia nyilvános, minden érdeklődőt tisztelettel várnak a szervezők. A konferencia részletes programja ITT olvasható.

Dunajszky Éva, PFH,Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43562,43559,43564,43502,43484″}