44573

A rimajánosi és rimapálfalvai református egyházközség évek óta helyben lakó lelkipásztor nélkül van. Mindkét helyen a rimaszombati Bihari László Richárd helyettes lelkészként látja el a hívek lelki gondozását. Az említett települések rendelkeznek önálló templommal. A rimajánosi gótikus templomhoz lelkészlak is tartozik, ami lakatlan. Bihari László Richárd a községben csupán kéthetente tart istentiszteletet, más egyházi alkalmak nincsenek.
Mint megtudtuk, a lakatlan paplak nagyon elhanyagolt állapotban van, így lakhatásra sem alkalmas. A teljes felújításához legkevesebb 50 ezer eurós befektetés szükséges. Ugyan a rekonstrukciós munkálatok elkezdődtek egy holland alapítvány támogatásával, a szükséges összeg hiányában nem fejeződtek be. Ennek ellenére az elmúlt 7 év alatt jelentős állagmegőrző munkálatokat végeztek el a parókián. A közösségi tér problematikájával is magyarázható az egyházi alkalmak elmaradása, véli Bihari lelkész.
A rimajánosi református közösség a múltban igen nagy létszámú volt, ám napjainkra alig kéttucatnyian látogatják az istentiszteleteket. Az egyházközség fenntartásához jelenleg 76-an járulnak hozzá. Az egykori jelentős nagyságú gyülekezet bizonyítéka a többször átépített négyszáz férőhelyes templom is.
„Mindennapi jelenlét nélkül nehezen kivitelezhető a templomba látogatók számának a növelése. A lelkipásztor akkor tudja igazán megmozgatni a híveket, ha ott van közöttük. Akkor el lehet menni a házakhoz, fontos a napi jelenlét, a napi találkozások. Csak így lehet teljes értékű munkát végezni, igazi egyházi gyülekezeti tevékenységet kifejteni. Ám ehhez szükséges a lelkészlak lakhatóvá tétele” – nyilatkozta Bihari László Richárd.  
Rimapálfalva magyar többségű település közösségének lelki szolgálatát szintén Bihari lelkész végzi. Mint mondta, a rimapálfalvaiakkal szorosabb a kapcsolat, mivel az ottani roma szabadkeresztyén gyülekezet alkalmain is szolgál.
Mindkét gömöri gyülekezetre jellemző, hogy az idősek vannak többségbe. A helyi fiatalok a járási székhelyre járnák iskolába, az ottani lelkipásztorok foglalkoznak velük. Némi reményre ad okot, hogy több fiatal visszaköltözött a községekbe családalapítás céljából. A hatékony közösségépítés elengedhetetlen feltétele a lelkészlak felújítása és belakása.

reformata nyomán, PP, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”44220,43604,33986″}