44612

A Lévai járásban is megemlékeztek nemzetünk dicső márciusi eseményéről.  Járás városai mellett több kisebb településen is tartottak az elmúlt két napban ünnepségeket. Portálunk a zselízi és ipolysági megemlékezésről számol be részletesebben.

A magyar forradalom és szabadságharc ünnepélye a zselízi alapiskolában
A zselízi alapiskola március 14-én, pénteken emlékezett meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. Az osztályfőnöki óra után a felső tagozatosok átvonultak a helyi művelődési otthonba, ahol először Kepka Márk, a Comenius Gimnázium történelemtanára tartott érdekes, sok képpel, térképpel és internetes mozgókamerás felvételekkel szemléltetett előadást az 1848. március 15-i események helyszíneiről.
Ezt követően minden osztály előadta azt a költeményét, amelyet az elmúlt héten írt a márciusi eseményekről, Petőfiről, Kossuthról. Néhány osztály külön műsorral is készült; a közönség főleg a különös gonddal és szakértelemmel összeállított prezentációkat fogadta nagy tetszéssel, melyeket a tanulók készítettek el.
A március 14-i ünnepi műsornak előzménye is volt: a tanulók napokkal korábban készíthettek el olyan rajzokat, amelyek valamilyen formában az 1848/49-es eseményekhez kapcsolódtak. A rajzversenyt ezen az ünnepélyen értékelték ki. A tanulók több kategória közül választhatták ki a nekik legmegfelelőbbet. Volt, aki portrét festett, mások versillusztrációt készítettek, vagy a kor jellegzetes viseletét vetették papírra. Ezzel még nem ért véget a rendezvény: a tanulók közösen megtanultak néhány Kossuth-dalt.
Végezetül a művelődési otthon előtt álló 1848/49-es emlékmű megkoszorúzása alatt az alsó és felső tagozatos tanulók együtt énekelték el a tanult dalokat és a Himnuszt az iskola Franz Schubert Gyermekkarának támogatásával. A színes műsort Kaszmán Zoltán tanár úr állította össze és irányította.

Ipolyság Szigeti Lászlóval ünnepelt

Ipolyságon szintén március 14-én tartották meg a központi megemlékezést. Délután a városi temetőben található Megbékélés Kapujánál gyűlt össze a nagyszámú ünneplő közösség.
Temetőben Oros Zoltán, az MKP Ipolysági Alapszervezetének tagja, önkormányzati képviselő tartotta az ünnepi beszédet. Szónoklatában kitért arra, hogy az a forradalom lelkierejét a mai napig is kevésbé ismerjük. „Haza és szabadság ereje bennünk is pislákol, időként lobog. Hiszen a mai napig is érnek bennünket támadások. Bízok benne, hogy a közös érzelmeink közös akarathoz vezetnek, mely a felvidéki magyarságot összekovácsolja” – hangsúlyozta beszédjében az önkormányzati képviselő.
Izsmán Jónás, a helyi református gyülekezet lelkésze ünnepi beszédébe megjegyezte, a nemzet először lélekben változik meg, ezt követi a külső másság alakulása. „Az Istentől való függés, egyúttal függetlenség minden olyan erőtől és hatalomtól, amely Istenen kívül van, vagy Isten ellen. A márciusi ifjak példát mutatnak nekünk ebben is” – tért ki a lelkész.
A Megbékélés Kapujánál a tisztelet koszorúit helyezték el az ipolysági magyar intézmények és szervezetek képviselői. A koszorúzáson részt vett a hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola csoportja, akik a Rákóczi Szövetség diákutaztatási program keretén belül érkeztek háromnapos kirándulásra a Felvidékre. Továbbá jelen volt Szigeti László, az MKP OT az elnöke.
Az ünneplő közösség a városháza színháztermében folytatta a megemlékezést.  Az ünnepségen a helyi oktatási intézmények diákjai rövid programmal emlékeztek meg a jeles napról. Az ünnepi beszédet Szigeti László tartotta meg. Mint hangsúlyozta, nemzetünk legdicsőségesebb korszakára emlékezünk március 15-én, egyben tisztelgés a kor embere előtt, aki szebb és szabadabb életért harcolt. „Mozgalmas napok elindították népünk küzdelmét, melynek célja a nemzet és az ország függetlenségének, szuverenitásának megszerzését, a szabad magyar haza megteremtését” – mondta Szigeti. Jelezte, ugyan elvesztették a forradalmat, ám vitathatatlan a nemzet erkölcsi győzelme, az együvé tartozás példaképként áll a mai kor embere előtt is.  
Szigeti László nyomatékosította, 48-as eszméhez igazodva, mi is felelősek vagyunk az elkövetkezendő nemzedékért, ezért fontos az anyanyelv és hagyományaink ápolása. „Sorsunk és jövendők alakulásánál a Felvidéken csakis önmagunkra számíthatunk. Bölcsen és határozottan kell cselekednünk a politikai kihívások alkalmával is” – summázta gondolatait a rendezvény díszvendége.

Az ipolysági megemlékezésről képek megtekinthetőek a Képgalériánkban ITT >>>

Hotváth Géza, PP, Felvidék.ma
Fotó: Pásztor Péter
{iarelatednews articleid=”44603,44604″}