44863

A kettős állampolgárok még február 26-án személyesen vitték el Szlovákia miniszterelnökéhez és belügyminiszteréhez memorandumokat, és levélben elküldték a köztársasági elnöknek és a szlovák parlament elnökének. Egyedül Pavol Paška házelnök  tanácsadója válaszolt a memorandumra, a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a belügyminiszter válaszra sem méltatta.

Az öt felvidéki polgár, akik  felvették a magyar állampolgárságot, és a szlovák törvényeket betartva bejelentették azt az illetékes hivataloknak, egyben arról is nyilatkoztak, hogy ragaszkodnak szlovák állampolgárságukhoz: mégis megfosztották őket a szlovák állampolgárságtól. Ez ellen, mint ahogyan arról beszámoltunk, február 26-án memorandummal tiltakoztak.
A jogfosztott kettős állampolgárok nevében Tamás Ilona, Dolník Erzsébet, Fehér István, Gubík László, Kassai Gyula, az Emberi Méltóság Tanácsa nevében pedig dr. Lomnici Zoltán adták át február 26-án a Kormányhivatal épületében előzetes egyeztetés után Robert Fico kormányfő hivatalvezetőjének azt a memorandumot, amelyben többek közt egy olyan új, állampolgárságról szóló törvény elfogadását sürgetik, amely nem ellentétes a Szlovák Köztársaság Alkotmányával. 
A köztársaságielnök-választás idején ez ügyben nem történt előmozdulás. Ivan Gašparovič államfő és Robert Fico miniszterelnök válaszra se méltatta a leveleküket. Az alábbiakban az egyik érintett, Fehér István komáromi tanár fejti ki véleményét:
Szerettük volna elérni, hogy vállaljanak fel valamiféle álláspontot. Legalább úgy tehettek volna, mintha érdekelné őket, és egyébként is, nyugodtan véleményezhették volna a Szlovák Alkotmánybíróság pimasz és érthetetlen időhúzását ügyünkben.
44863bUgyanezen memorandumot – amelyet egyébként jogi képviselőnk, Dr. Lomnici Zoltán, az EMT elnöke fogalmazott meg, s ITT>>> olvasható elküldtük a köztársasági elnöknek és a parlament elnökének is. Immár elmondható, hogy több mint egy hónap után csupán Pavol Paška méltatott bennünket válaszra, amely még pozitívnak is mondható, hiszen a levél tartalma nem elutasító sőt, még valamiféle segítséget is sejtet.
Pavol Paška házelnök nevében štefan Kridla tanácsadó a válaszlevélben a következőket írta: Tény, hogy a szlovák parlament a 460/1992 Tt. Sz. törvény értelmében a Szlovák Köztársaság alkotmányos és törvényhozó szerve. Az állampolgárság kérdést, annak megszerzését vagy elveszítését az idézett törvény 5. cikkelye értelmében külön jogszabály szabályozza. Az alkotmányos panaszról is a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága dönt, amely az említett törvény 124. cikkelye értemében az alkotmányosság védelmének független szerve.
Engedjék meg, hogy tolmácsoljam meggyőződésemet, hogy az illetékes szervek ezzel a törvényes szándékkal járnak majd el, hogy teljes mértékben tiszteletben tartsák az idézett jogszabály 12. és 33. cikkelyében rögzített alapvető és szabadságjogokat. A parlament elnöke hálás Önöknek a bizalomért. A szóban forgó beadvány tartamát a képviselői mandátuma gyakorlása és a Szlovák Köztársaság törvényhozó testületének irányítása során is felhasználja.
Ezen kívül a Memorandumot továbbítja az illetékes szerveknek is – áll a március 4-én kelt válaszlevélben.
Dolník Erzsébet, Kassai Gyula, Gubík László, Fehér István és a minap  Szent István díjban részesített 102 éves Tamás Ilonka néni – valamint a 457 ezer felvidéki magyar ember – ebben az országban ezek szerint nem fontos, nem lényeges, de talán főleg nem kívánatos személy, ahogyan az említett 457 ezer felvidéki magyar sem, akik jelentős hányada bizony adófizetője ennek az országnak! Ide született, itt éli mindennapjait, itt alkot és gyarapítja ezt az országot, amely legszívesebben kivetné, kihányná magából mindegyiküket!
Mivel függ mindez össze?
Hát most épp az elnökválasztás második fordulójával! Miért? Hát csak azért, mert ha elmennénk, megint törhetnénk a fejünket, vajon melyik is a kisebbik rossz! 25 év demokráciája és „demokráciája” ennyit hozott a felvidéki magyarnak! Fekete humorral azt mondhatnám, milyen jó is nekem, nem kell törjem a fejem most az egyszer, mert nem is enged ez a „demokratikusan” demagóg, kisebbségi komplexusokkal teli hungarofób állam választani egyikünket sem! Hogy ez csak öt ember? Ugyan már, kedves felvidéki magyarok! Mi néhányan csupán a bábu vagyunk a pofozógépben, akiken keresztül ütik-vágják, naponta önérzetében sértik és alázzák meg Felvidék magyarságát és ezt tessék már észrevenni!
Március 29-én kitudja, hányadik békemeneten veszek részt a Csonkahon fővárosába, Budapesten. Na és? Kérdezheti bárki, s gondolhatja, mi köze mindehhez Csonkahonnak. Hát csak annyi, hogy február 26-án fogadtak bennünket a pozsonyi magyar követségen is, ahol a szíveslátás mellett megígérték, hogy továbbítják a memorandumot Orbán Viktornak és Martonyi Jánosnak is. Efelől egyébként kétségem nincs.
Rövid időn belül március 27-én sokadszor találkozott a két ország miniszterelnöke, hogy amúgy kampány vége felé közhírré tegyék, legalább a két ország gázvezetéke valóban összenőtt!
Úgy látom, még mindig tart a „pozitív csend” időszaka – így nagyböjt idején – mert a harmadik éve tartó megaláztatásunkról amúgy sokadszor sem esett – ahogyan felénk mondani szokás – egy büdös, megveszekedett szó sem!
Azért én elmegyek, mert a Békemenet is elvről, elvekről szól. Jó lenne, ha azok is tudatosítanák mindezt, akiknek ez (is) szól!

Fehér István, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44849,44194,43871,42134,44309,44318″}