44707a

Németh Gabriella, az MKP alelnöke továbbra is a Pozsony megye alelnöki tisztét tölti be. A Pozsony megyei képviselőtestület március 20-i ülésén öt alelnökben egyezett meg, s Ožvald Erzsébetet, a Most-Híd képviselőjét is alispánná választotta.

„Nagyon örülök, hogy  a kicsit hosszúra  nyúlt egyeztetések után az MKP-nak továbbra is van alelnöke Pozsony megyében” – nyilatkozta Németh Gabriella. Hozzátette: “A  2013-2017-es időszakra a megyei képviselő-testület öt alelnököt választott. Annak ellenére, hogy az MKP a legkisebb képviselői klubot tudhatja maga mögött, teljes jogkörökkel rendelkező alelnökünk van. A kompetenciákat megosztottuk, hogy hatékonyabban tudjunk foglalkozni régiónk egyes területeivel, a lakosság gondjaival, problémáinak megoldásával. Mivel többen vagyunk alelnökök, mint az előző időszakban, gyakrabban fogunk tudni kimenni az emberek közé, közvetlenebb kapcsolattartás alakulhat ki a megye és a lakosság között”
Mint elmondta, az MKP szociális és egészségügyi alelnökeként a megyében is ezt a két szakterületet felügyeli majd. “Akár csak az elmúlt időszakban. Az eddigi,  általam elindított projekteteket, amelyek a hatáskörökből kifolyólag ezentúl nem hozzám tartoznak, befejezem. Ilyen például a szenci zsinagóga felújítása és a Duna Menti Néprajzi Központ létrehozása. A magyar-szlovák határon átnyúló együttműködési projektek továbbra is a hatáskörömbe tartoznak majd. Szeretnék megyei alelnökként helytállni, és továbbra is fáradhatatlanul dolgozni, hogy lakosaink jogos igényei és elvárásai mielőbb megvalósításra kerüljenek“ – fűzte hozzá Németh Gabriella.
Az MKP gratulál Németh Gabriella alelnöki kinevezéséhez, és kitartást, jó egészséget kíván további eredményes munkájához – közölte a párt sajtóosztálya.
44707Ožvald Erzsébetet, a Most-Híd képviselőjét is alispánná választották. Az új alelnök kijelentette, megtisztelésnek és kihívásnak veszi ezt az új feladatot. A sport, a kultúra és az oktatás lesz a szakterülete megyén belül is.
Ožvald Erzsébet 2006-tól Pozsonypüspöki polgármestere, 2009 óta emellett a Pozsonyi kerület megyei képviselőtestületének tagja is. Születésétől (1960. november 19.) kezdve Pozsonyban él. Középiskolai végzettségét a pozsonyi vegyipari szakközépiskolában szerezte, egyetemi tanulmányait a Komenský Egyetem bölcsészkarán 1986-ban fejezte be. 1987-ben sikeresen megszerezte a PhD fokozatot is. Alapiskolai, majd szakközépiskolai tanárként dolgozott, 1991-től a Vetvár utcai magyar tannyelvű alapiskola igazgatója. Fő területe az oktatásügy. Szabadideje nagy részét családjának szenteli, és szívesen hódol az olvasásnak is. Egynyelvű, szlovák honlapja ITT>>> érhető el.

A Pozsony Megyei Önkormányzat a március 20-i rendkívüli ülésén öt alelnököt választott. Az MKP és a Most-Híd képviselőin kívül további alelnökei a megyének: Martin Berta a KDH pártól, aki a közlekedésért lesz felelős, Igor Bendík a SaS párttól a SORO projektekért felel, valamint Martin Zaťovič az SDKÚ-DS-ből, aki a közbeszerzésért és az INTERACT projektekért felel majd. Az SDKÚ és a Most-Híd képviselői nem kapnak fizetést, így a további két alelnöki pozíció (korábban három alelnöke volt a megyének) nem terheli majd a megye költségvetését.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44244,43033,40101″}