44348

A losonci születésű Szabó Gyula festményeiből nyílik kiállítás Szécsényben. A Koszorúk és szárnyak című időszaki tárlatot 2014. március 12-én, 17 órai kezdettel nyitják meg a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban. A kiállítás megnyitón köszöntőt mond Balla Mihály országgyűlési képviselő. A kiállítást megnyitja és bemutatja Némethné Bozó Andrea, a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria művészettörténésze. A tárlatmegnyitón közreműködik P. Kerner Edit és Csábi István Madách-díjas előadóművészek.
Szabó Gyula festő és grafikusművész Losoncon élt. A második világháború utáni szlovákiai magyar kultúra kiemelkedő egyénisége volt. Mesterei volt Gyurkovits Ferenc és Gerő Gusztáv. A háború előtt főleg festett, 1945 után főleg grafikai munkássága jelentős. Az első nagy koncepciójú fametszetsorozata az Ecce Homo (1945-46). A grafikai alkotásai közt figurális kompozíciók és meditatív absztrakt formák is megjelenek. Az életműve gazdag és sokoldalú. Többféle technikát használt mesteri módon. Az életműve részét képezi a monotípiák, rajzok, illusztrációk valamint versek és elméleti tanulmányok is. Munkássága nagy hatással volt Bácskai Bélára, Dúdor Istvánra, akinek első mestere volt.
A tárlat 2014. április 30-ig tekinthető meg az Ady Endre utca 7. alatt található Kubínyi Ferenc Múzeumban.

PP, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”36085,33961,34136″}