44677

A Fölszállott a páva idei második elődöntőjének 276 ezer fős nézettsége volt a teljes népesség körében (4+), ami közel százezer fővel magasabb, mint az előző széria elődöntőinek átlaga (183 ezer fő). A műsor jelentősen javítja a csatorna átlagát, hiszen a felnőttek közti 6,4 %-os közönségarány közel duplája a csatornáénak. Az első elődöntőhöz hasonlóan a második élő adásba is közel 1 millióan néztek bele (970 ezer fő), ami szintén magasabb a 2012-es sorozat elődöntőinek átlagánál (768 ezer fő). Forrás: Nielsen Közönségmérés
Március 15-én a zsűri döntése értelmében Kacsó Hanga Borbála énekes, Németh Antal szólótáncos, a Nógrád Táncegyüttes és a Tokos Zenekar jutott tovább pontozással a Fölszállott a páva második elődöntőjéből a népi tehetségkutató középdöntőibe. Vigaszágon pedig a Nyírség Táncegyüttest és Kurdi Gábort küldték tovább az ítészek.
Az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsorának következő élő show-jára március 22-én, szombaton kerül sor, ahol a következő fellépők lépnek színpadra: Melles Endre, Kaszai Lili és Fundák Kristóf, Fodor Mátyás, a Forrás Néptáncegyüttes, a Khelipeske Rom, a Szinvavölgyi Néptáncműhely, Vaszi Levente, Tintér Gabriella, a Csercsel Énekegyüttes, a Bazseva Zenekar, Zsikó Zoltán és zenekara, valamint Dudás Klára.
2014-ben mind a négy kategória győztesét az OTP Bank jutalmazza 2-2 millió forinttal, a közönségdíjas produkciót pedig az MTVA további kettő millióval. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felajánlott 2-2 millió forintot egy határon túli és egy hazai kisebbségi produkciónak. Az OTP Bank emellett összességében további 2 millió forinttal jutalmazza a 2014-es évad legkiemelkedőbb produkcióit.
Azt, hogy kik a legjobbak és kiket juttathatnak a győzelemhez szavazataikkal az idén, öt hét múlva, április 19-én derül ki, a Fölszállott a páva 2014 döntőjében.
További részletek a www.mediaklikk.hu/pava  oldalon, ahol az élő adás után rögtön be is kapcsolódhatnak a Páva online táncházának forgatagába, bepillanthatnak a kulisszatitkokba, újra találkozhatnak a 2012-es évad szereplőivel. Nem utolsó sorban pedig jobban megismerhetik az adás továbbjutóit – akiknek üzenhetnek is a műsor hivatalos Facebook oldalán ( www.facebook.com/folszallottapava ).

Fölszállott a páva – minden szombaton 18.35-kor a Duna Televízió műsorán.
CSZ, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44505,44451,44257,43612″}