Életre szóló, felbecsülhetetlen élmény, hogy mi, Trianon-verte magyarok együtt vonulhatunk minden testvérünkkel, a Kárpát-medence, sőt: a nagyvilág országaiból érkezett szórvány magyarokkal.
Március huszonkilencedike, szombat. Gyöngy az idő, dél múlt pár perccel, amikor megérkezünk Budapestre, az Országház elé.
A felújított épület falai patyolatfehérek, megtisztították őket az elmúlt évtizedek mocskától. A parlament előtti térség is átalakult, bár a gyülekező, egyre duzzadó tömeg miatt a részleteket nem lehet áttekinteni. Szívet melengető látvány viszont felfedezni József Attilát, amint szoborrá dermedve ül „a Dunánál”, mintha éppen most születne szívében örökéltű költeménye. Mellé gyerekek telepednek, együtt nézik vele a tavaszi fényekkel csillámló folyamot. A Békemenetre készülődve gyakran eszembe jutott egy mondat, amely mindössze hét szó, de amely tökéletesen kifejezi a magyar sorsot, történelmünk lényegét: „AZ IGAZSÁG VÉDELME SZABADSÁGHARC A HAZUGSÁG ELLEN.”
Szabadságharc ez az újabb Békemenet is, szerencsére kardok és fújtató paripák nélkül. Nem dörögnek ágyúk, nem szennyezi a levegőt lőporfüst, zászlók viszont szinte mindegyik „harcos” kezében találhatók, és rengeteg a tüntetők fogalmazta szövegű, feliratos tábla is. Jó érzés, hogy felvidéki települések nevét is olvashatjuk.
Lám, 2014-ben részesei lehetünk jövőnk formálásának, amely a nemzet szellemi egyesítésében testesül meg, s amely máris sok más nép számára követendő példa. Boldogulni szeretnénk, békére vágyunk, le akarjuk leplezni az évszázadok óta bennünket sújtó hazugságokat, fel akarjuk mutatni hagyományainkat, kultúránkat, együtt kívánunk működni a nagyvilág becsületes népeivel. A vonuló menetben, akár egy óriási, mozgó laboratóriumban, kiválóan megfigyelhető Árpád, Szent István, Mátyás, Rákóczi, Széchenyi és az Ötvenhatosok népe napjainkban: ők a huszonegyedik század magyar szabadságharcosai. Öregek, középkorúak, de, Istennek hála, sok a fiatal is. Mosolygós, jóakaratú emberek sokasága halad a Hősök tere felé. Egyesek énekelnek, mások a mellettük haladókkal ismerkednek. Vannak, kiknek szemében könnycsepp ragyog, mindenki mosolyog. Van, aki magába mélyedve imádkozik, megköszöni örök királynőnknek, Nagyboldogasszonyunknak, hogy megvédett bennünket a legkeservesebb helyzetekben is, és lám, a nemzet ismét eszmélhet, ismét erőre kaphat. Néhány táblán a Mária országa felirat olvasható, az egyik felvidéki zászlón a Szűzanyát látni Szent Koronával a fején, ölében a kis Jézussal. A kép alatti szöveg: „A magyarság nem pusztul, hanem tisztul.” A Hősök terén –mások mellett – Orbán Viktor szól a valószínüleg egymilliós tömeghez. (A rendőrség illetékesei szerint megbízhatóan csak a tereken összegyűlt tömeg nagysága határozható meg, az utcákon vonulók számának felbecsülése körülményes.)
Orbán Viktort nem csak tisztelik és becsülik, hanem szeretik is a ma szabadságharcosai, hiszen negyedszázada tapasztalják: ő az igazságot képviseli. Lehet, hogy történelmi idők tanúi voltunk az idei Békemeneten is? Hogy most történik a végső honfoglalás, amikor Isten arcának fényében végre megtaláljuk helyünket a hazánkban és a nagyvilágban?
Batta György, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44886,37125″}
