44937n

A LIMES-ANAVUM Regionális Honismereti Társulás 2011 óta a SZAKC tagszervezeteként is működik, ami nemcsak nagy megtiszteltetés részükről, de egyre nagyobb igényeket is támaszt a vezetőség elé. Nagyobb kitekintést jelent ez a többi Kárpát-medencei civil szervezetek irányába, és szorosabb kapcsolatot jelent nemcsak a régiós civilekkel, de a felvidéki viszonylatban is. 2013-as évértékelő ülését ezúttal Kőhídgyarmaton (Kamenný Most) tartotta, s ide hívták a szűkebb régió jól működő civil szervezeteit is rövid bemutatkozási jelleggel. A meghívottak közül nem mindenki tudott eleget tenni a kérésnek, mert március 29-e lévén sokféle közéleti fontosságú elfoglaltsága volt a sokat nyüzsgő vezetőknek.
A jelenleg 33 tagot számláló nánai székhelyű Társulás tagsága a régión kívül is kiterjed. Aktív tagok a Bendík házaspár, Ipolyságról tartják a kapcsolatot a párkányi régióbeliekkel egy-egy találkozó alkalmával. A Társulás, az elmúlt évben az igen alacsony pályázati eredmények ellenére is a betervezett rendezvényeket mínusz költségekkel, de megtartotta. A kisebb társrendezői, részvételi megnyilvánulásokon kívül 2013-ban is volt SZÜLŐFÖLDEM SZERETLEK címmel honismereti vetélkedő, ahol még vajdasági diákok is bemutatkoztak helytörténeti prezentációjukkal. Áprilisban Muzslán tartották meg a helytörténeti tanácskozásukat, ahol Dr. Novák Veronika a Vágsellyei Levéltár igazgatója, Dr. Töller László a Magyar Honvédelmi Minisztérium alezredese, hadtörténész, és Debreczeni-Droppán Béla a Magyar Honismereti Szövetség elnöke tartottak tájékoztató jellegű előadást a helytörténeti kutatásokhoz szükséges tudnivalókról különböző témakörökben.
Ősszel a párkányi csata 330.évfordulóját ünnepelték egy szentmise keretében. A szentmisét Kiss Rigó László Szeged-csanádi püspök celebrálta, ünnepi szónokként Szesztay Ádám a Magyarország Külügyminisztériumának osztályvezetője, és Völner Pál államtitkár közreműködött.
Jelen volt a pozsonyi Lengyel Nagykövetség egyik magas rangú katonatisztjei is. A megemlékezés koszorúzással zárult. December hónap elején a FELVIDÉK VISSZATÉRT címmel az 1938-as magyarok bejövetelére emlékeztek a párkányi kultúrházban Dr. Popély Gyula történész előadásával, s a korabeli filmdokumentum bemutatásával idézték a felvidéki magyarság egyik legreménytelibb időszakát.
Az elnöki beszámolók és a pénztári jelentés után ismertették a 2014-es program tervet, amelyek szintén a pályázati eredmények függvényében valósulnak meg. Kiemelkedő lesz a XII. történelmi konferencia, melynek témája az I. világháború kitörése lesz.
Ez évben is lesznek kihelyezett honismereti ülések- ösztönözve ezzel a vidék falvait a helytörténeti kutatásokra.A bemutatkozások előtt Juhász Gyula AZ általa megírt helytörténeti monográfia alapján mutatta be a községet.
Az évzáró után került sor a meghívott vendég Romhányi András a budapesti Magyar Kollégium Alapítvány elnökének előadására a „Mi magyarok mit adtunk a világnak” címmel. A több mint egy órás vetítéssel egybekötött előadás olyan ismereteket is feltárt a jelenlévők körében mely magyar értékekről, kutatókról mindezidáig nem is hallottak. Romhányi Andrással egy közel húsz éves kapcsolat köti össze az elnöknőt Dániel Erzsébetet, s a jövőben az általa szervezett Kárpát-medencei Civil Akadémia vendégfogadói is a LIMES Társulás lesz. Az előadás után a megjelent civil szervezetek képviselői egy rövid bemutatkozással ismertették tevékenységük célját, lényegét, s főleg profilját.
Az Ipolysági Múzeum Barátok Körét Bendík Béla elnök mutatta be, velük szoros kapcsolata van a párkányi múzeumnak is. Szobi Eszter a búcsi Társulásukat, ill. a Felvidéki Babamúzeumot mutatta be. Bartal Monika ismertette az Ister-Granum iroda küldetését, (melynek alkalmazottja), és bemutatta a barti PIMPIMPÁRÉ klubot, ill. civil szervezetet, amelyet azzal a céllal hoztak létre pár évvel ezelőtt, hogy a helyi kis-, és nagy diákoknak hasznos és kellemes szabadidő foglalkozást biztosítsanak. Sok sikeres rendezvény, program van mögöttük.
Baranyai Anna Ilona a kéméndi LIMONIUM GMELINI Társulás nevében szólalt meg, s elmondta, hogy az utóbbi időben ők is nagyobb figyelmet szentelnek a honismereti ismeretek bővítésére, a nemzeti jellegű rendezvényekre. Batka Péter feleségével Monikával és 3 családjával Kőhídgyarmaton élnek, ma már azon a MAG tanyán, melyet ők alakítottak a falutól 2 km-re lévő szőlőhegyen. Már ideköltözésük előtt létrehozták a MAG Társulást, (Mintaként Alkalmazott Gondviselés) és a fazekas műhelyt. Sőt fazekas tanfolyamot is indítottak egy éven keresztül, termékeikből kiállításokra, bemutatókra is járnak. Péter bemutatkozásukban elmondta, hogy ők nem csak hirdetik, de hűek is őseik hagyományaihoz, és egyre inkább a természet rendje szerint szervezik mindennapi életüket.
Dániel Erzsébet, a LIMES- ANAVUM elnöke elmondta az ilyen bemutatkozásra azért is szükség van, hogy kisebb régiókban is tudjunk egymás munkájáról, ha kell erősítsük, vagy segítsük egymást akár látogatások formájában is, de régiónk propagálása érdekében is fontos,hogy tudjunk egymásról. A találkozó baráti hangulatú kellemes találkozás volt, s az elhangzott vélemények szerint szükség van az ilyen rendszeres összejövetelekre is.

DE, Felvidék.ma
44937 344937 344937 1
{iarelatednews articleid=”43468,37271,37067″}