45053

A csúfos kudarccal végződő elnökválasztás után Pavol Hrušovský lemondott parlamenti frakcióvezetői tisztségéről. Mint ismert, a kereszténydemokrata politikus a Népi Platform jelöltjeként csupán 3,3 százalékos eredményt ért el a köztársaságielök-választás első fordulójában.

Hrušovský lemondását a KDH elnökségének parlamenti képviselőivel és kerületi elnökeivel közösen folytatott csesztei tanácskozásán jelentette be. Nem ő volt azonban az egyetlen, aki felajánlotta lemondását a párt vezetőségének: hasonló következtetésre jutott a KDH alelnöke, a választási kampányért felelős Pavol Abrhan és Mária Hlucháňová, Hrušovský kampányfőnöke, aki kommunikációs osztályvezetői tisztségétől vált meg. Előbbi ugyanakkor közölte: a KDH szeptemberi tisztújító közgyűlésén ismét indulni kíván az alelnöki tisztségért.
A KDH ülése utáni sajtótájékoztatón a párt elnöke, Ján Figeľ elmondta: leghamarabb szombaton derülhet ki, hogy Hrušovský helyét ki veheti át. Hozzátette: van elképzelése az új frakcióvezető személyéről, nevét azonban nem árulta el.
Grigorij Mesežnikov szerint Hrušovský döntése érthető, a politológus szerint azonban a KDH egész vezetőségének is önkritikát kellene gyakorolnia. Megjegyezte azt is, hogy a párt támogatottsága stabil, így nem lát esélyt arra, hogy a párt preferenciái jelentősen változnának.
Ján Baránek úgy látja: Hrušovský bukása nem egyedül a kereszténydemokraták felelősége. Mint fogalmazott, sem az SDKÚ-t, sem a Most-Hídat nem kényszerítették arra, hogyHrušovskýt támogassa, önként álltak a politikus mögé.

sita/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44675,44531,44310,44517″}