45230

A felvidéki részvétellel rendezett Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján gyűjtött adományokat a Szabadkai Hallássérült Iskolaközpontnak április 14-én adták át.

A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) az ELTE-BEAC futsal-tornája, melybe a komáromi Selye János Egyetem is bekapcsolódott. Az eseményen már ötödik éve külhoni magyar csapatok mérkőznek meg hazánk legjobb egyetemi klubjaival, hogy megszerezzék az egy éven át tartó dicsőséget és persze a trófeát.
A presztízs és a mozgás öröme azonban a kisebbik cél, a szervezők határozott célja már második éve, hogy az esemény ideje alatt futó gyűjtés segítségével ne csak szellemi, hanem megfoghatóbb, anyagi támogatást is nyújtsanak egy-egy határon túli, rászoruló intézménynek.
dén is hatalmas izgalmak voltak, elmaradt a címvédés, a trófeát végül a két évvel ezelőtti bajnok, a nagy esélyes Sepsi 08 szerezte meg.
Az V. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján résztvevő felsőoktatási intézmények csapatai, a KEK fővédnökei és támogatói együtt gyűjtöttek sportfelszereléseket a Szabadkai Hallássérült Iskolaközpont diákjai számára.
A Vajdaságból érkező szabadkai csapat tagjainak és az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző (MTTK) Kar Hallgatói Önkormányzatának közös szervezésében április 14-én Szabadkán került megrendezésre az MTTK sportnapja.
A sportnap mottója a „ A labda, összeköt”, hasonlóan a KEK eszmeiségéhez, amelynek üzenete, hogy határon átívelő közösséget teremtsenek a sporton keresztül. A KEK szervezői csapata a sportnap keretén belül egy gálamérkőzést játszott a Hallássérült Iskolaközpont diákjaival, ahol 3-2-re a szabadkai fiatalok nyertek.
A mérkőzést megelőzően a KEK szervezői átadták a több mint kétszázezer forint értékű sportfelszereléseket, a Nyilasi Tibor által dedikált jegyeket, a KEK hivatalos pólóit és egy teljes mezgarnitúrát.
A KEK döntőjén a póló eladásokból és felajánlásokból összesen 100 ezer forint gyűlt össze, melyet Simon Gábor, a MEFS elnökségi tagja és Nagy Gergely, a KEK főszervezője adtak át az iskola tanárának, Sebők Ferencnek.
Az iskola kiemelkedő munkát végez a fogyatékkal élő fiatalokért, munkát és boldogulási lehetőséget biztosítva számukra az életben. Az oktatás mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a sportra. Diákjaik évről évre a birkózásban, asztaliteniszben, atlétikában és labdarúgásban is kimagasló eredményeket érnek el.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44455,44271,38723″}