45131

Mint ahogyan arról korábban hírt adtunk, Bugár Béla, az együttműködés pártjából polgári párttá alakuló Most-Híd elnöke azt követően, hogy a Főügyészség Malina Hedvig ellen vádemelést kezdeményezett, azzal kereste meg a civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztalát, hogy szervezzen demonstrációt Hedvig és a demokrácia védelmében. Ennek érdekében az első lépések már meg is történtek – tudta meg a Felvidék.ma.
Április 9-én Somorján, a Fórum Intézetben a Kerekasztal az MKP-val és Most-Híd képviselőivel tárgyalt arról, hogyan lehet egységesen fellépni Malina Hedvig ügyében. Az akciót szervezők és az érintett politikai pártok hírzárlatot rendeltek el, annyit azonban sikerült megtudnunk, hogy az egyezség formálódik, és a találkozónak lesz folytatása, eredmény a jövő héten várható.
Értesüléseink szerint a találkozón jelen voltak a kerekasztalt alkotó szervezetek vezetői,  többek közt Bárdos Gyula, a legnagyobb szlovákiai magyar kulturális szervezet, a Csemadok országos elnöke, az MKP-ból pedig Szigeti László OT-elnök.
A szlovákiai magyar közösség képviseleti szerveinek bontakozó összefogásáról a Kerekasztal korábban sajtóközleményt tett közzé, amelyből megtudtuk – ahogyan azt a Felvidék.ma is megírta – , hogy már huzamosabb ideje állandó vita tárgya a kerekasztalon belül, mi módon lehetne előbbre lépni a felvidéki magyarság érdekeinek képviseletében, hol találhatóak meg azok a közös pontok, melyek ideológiára, személyes ellentétekre való tekintet nélkül mindenkit odaállítanak a követelések mögé.
A civil szervezet ennek érdekében fogalmazta meg március 15. előtt az általuk szlovákiai magyarok 12 pontjának nevezett követeléseket, melyben többek között a felvidéki magyarság számára önrendelkezést, alkotmányban rögzített kisebbségi jogállást, az alkotmánysértő jogszabályok eltörlését, valamint, önálló, a felvidéki magyarság által választott kisebbségi intézményrendszert követelnek. A Kerekasztal szándéka az volt, hogy a szlovákiai magyarok 12 pontját minden egyes felvidéki március 15-i megemlékezésen felolvassák. Főbb céljuk, hogy a felvidéki magyarság legegetőbb problémái felszínre kerüljenek és eljussanak a szlovák közvéleményhez is, csak részben sikerült. Mint írták, az elnökválasztás kampányának finisében a szlovákiai magyarok 12 pontja jobbára visszhangtalan maradt.
Tokár Géza, a Kerekasztal szóvivője a Felvidék.mának korábban úgy fogalmazott: a terv jónak tűnt, de a köztársaságielnök-választás mindezt keresztül húzta, azt viszont nem szeretnék, ha feledésbe merülne a kezdeményezés.
A Kerekasztal és a pártok által a kisiskolák védelme érdekében tavaly decemberben szervezett tüntetésen a részvétel messze nem volt olyan, amit elvártak volna a szervezők. Most a Malina Hedvig melletti tömeges kiállás a cél. Miközben az egyeztetés és a szervezés zajlik a szlovákiai magyar szervezetek közt,  Szlovákia új államfője, a hivatalát csak júniusban elfoglaló Kiska és más vezető szlovák politikusok (verbálisan legalábbis) már kiálltak Malina Hedvig mellett. Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje, ahogy korábban, most is úgy nyilatkozott, a védemelés Malina Hedvig felmentésével végződhet, és hisz abban, hogy nem lesz szükség arra, hogy a köztársasági elnök kegyelemben részesítse. Mint magyar állampolgárt, Malina Hedviget Szlovákia területén konzuli védelem is megilleti.

A helyzet olyan szempontból azonban nem változott, hogy az érdekeink védelmében  időszerű volna a szlovákiai magyarság összefogása. Vajon a színfalak mögött képesek lesznek-e erre az érdekeinket képviselő szervezetek vezetői, a döntéshozóink? És ha végül megszületik a felhívás a tüntetésre, akkor  megmozdulunk-e mindannyian?

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45119,45077,45042,45008,44993″}