45408

A Čaplovič vezette tárca által készített dokumentum szerint az ország fiataljainak mintegy hetven százaléka más államban szeretne élni.
A kabinet ifjúsági stratégiáját felvázoló dokumentumot a szerdai ülésen hagyta jóvá a kormány. A Felvidék.ma értesülései szerint a jóváhagyott dokumentum a 2014-2020 közötti időszak ifjúsági stratégiáját tartalmazza. A ismertetett dokumentum alapján elmondható, hogy a szlovákiai 30 év alatti generáció mintegy hetven százaléka más országban szeretne élni.
A tények alátámasztják a fiatalok magas munkanélküliségi arányát. A legfrissebb felmérések szerint mintegy 34 százalékuk állástalan, ezzel magasan vezetnek az unióban. Mindamellett a munkanélküliek nagy része több mint egy éve nem talál munkahelyet. Mindezen tényezők alátámasztják a fiatalok körében oly népszerű elvándorlást. A munkakeresés céljából megvalósuló vándorlás célrégiója a fejlettebb Európai Uniós tagországok. A fiatalok közel negyede dolgozott már külföldön, derült ki a felmérésből. Az otthon maradt fiatalokra jellemző, hogy későn válnak anyagilag függetlenné, 30-35 év körül önállósodnak.
A kormánystratégia három célt tűzött ki a kialakult helyzet javítása érdekében. Legfőbb célként bővítik a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeiket. Másrészt a társadalmi életbe és döntéshozatalba való jobb bevonásával segítenék az adott korosztályt. Harmadrészt a fiatalok iránti szolidaritás támogatását növelnék.

Felvidék.ma