45181

Véget ért a felvidéki újságírók képzése a Ragyolc melletti Abroncsoson. Idén április 10-13-e között második alkalommal kaptak lehetőséget a felvidéki médiában dolgozók, hogy bővítsék tudásukat.
A határon túli újságíróképzés támogatására az MTVA Kós Károly Kollégiuma tanulmányi hétvégét szervezett, elsősorban a közmédia felvidéki tudósítóhálózata számára. A tréningen az írott- és elektronikus sajtóban dolgozó újságírók, szerkesztők, riporterek vettek részt.
Többen már ismerősként üdvözölték egymást. A nyitóest után a két tanulmányi nap előadásokból és gyakorlati foglalkozásokból állt. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a gyakorlatra. A résztvevők többsége ezért is tartja nagyon jónak a képzést, mert tapasztalatcserére nyílik lehetősége. „Ellesheti” kollégája és az oktató ügyes megoldásait egy adott helyzetben.
A szakmai továbbképzés fő témái az anyanyelvi-stilisztikai, szerkesztési, operatőri, vágói, videó-újságírói, hírügynökségi, beszédtechnikai képzések voltak.
Kiss Julianna, a Kárpátalja.ma tudósítója első alkalommal vett részt a tanulmányi napokon. Nagyon örült, hogy eljöhetett. Szívesen részt venne újra egy ilyen képzésen. Igyekezett minél több kollégával beszélgetni, tapasztalatot cserélni. Elmondása szerint sok olyan dolgot tanult meg, amit a gyakorlatban is hasznosíthat majd. „Megtudtam melyek azok a kifejezések, amelyeket ne írjunk le a mondatban, mert megnehezítjük vele az olvasó dolgát. Ügyelni kell a mondat hosszára is. Az elmondottak segítségemre lesznek, hogy minél több ember megértse az írásomat” – nyilatkozta a Felvidek.ma portálnak.
A gyakorlati részben a kész anyagok elemzése valósult meg, mind a tévés, mind az írott sajtónál. Volt, aki nehezen viselte az építő kritikát, és az óra után inkább kis pihenést választott. Mégis bátor, hiszen felvállalta önmagát, képességeit, tudását. Bevállalta a nyilvános elemzést, elismerte, hogy fejlődnie kell. Nem könnyű ez annak ellenére sem, hogy mindegyik résztvevő tudja, milyen nehéz, összetett munkát végez.
A duenaszerdahelyi tévétől érkezett Tamás Csaba eleinte félt, mert nem tudta pontosan, mire vállalkozik. „Kellemesen csalódtam. Sok új dolgot tanultam. Olyan beállításmódot, kompozíciókat mutattak, amikről fogalmam sem volt. Nagyon jó a társaság is. Örülök, hogy itt vagyok. Tényleg tudok kiktől tanulni, és nem csak, mint munkatárs” – fogalmazott a fiatalember.
„A mai piac megköveteli a gyorsaságot és az legjobb minőséget” – véli Bodnár Ottó, a Szepsi Városi Televízió munkatársa. Ő második alkalommal vett részt a képzésen. Meglátása szerint a résztvevők itt megtanulják kiküszöbölni hiányosságaikat. „Megtaláljuk és felismerjük gyenge pontjainkat. A gyorsaság miatt elsiklunk olyan dolgok felett, mint például a világítás. A technikusnak ez többlet feladatot, időt és felszerelést jelent. Mindamellett, hogy szakmailag fejlődünk, ápoljuk a kapcsolatokat is” – magyarázta. Nagyon örült annak, hogy az oktatók tényleg komolyan gondolják a felvidéki újságírók érdembeli fejlődését, s mint ahogy megjegyezte: „nem mutatóban voltak jelen”
A résztvevők bővítették ismereteiket a téma kiválasztásának szempontjaiból, a hírírás és interjúkészítés alapelveiből, a nyelvhelyesség és szövegírásból, a vágási, műszaki, operatőri feladatokból is. Mindeközben folyamatosan beszédtechnikai képzésen is részt vehettek. Szvorák Emese, a füleki tévé és a Szabad Újság munkatársa úgy érzi, hogy a beszédben még tökéletesednie kell. Idén mindkét részén a képzésnek – tévés és írott sajtó – részt vett. Összehasonlítva a tavalyi tapasztalataival elmondása szerint az idei sokkal többet adott. A vendéglátást is jobbnak tartotta. „Nyugalom van itt. Ideális hely a továbbképzésre. Jövőre is mindenképpen szeretnék eljönni” – tudtuk meg tőle.
A képzés egyik fontos része volt a személyes találkozás. Az e-mailek mögött rejtőző emberekhez arcok társultak. Szimpátiák alakultak ki. A kapcsolatok erősödtek. Szaszák György, az XLPIXL média stúdió cégtulajdonosa fontosnak tartja a képzés szakmai részét. Neki még ennél is fontosabb, hogy az együtt töltött rövid idő alatt a találkozó valódi csapatépítéssé vált. „Találkoztunk a szélesebb értelemben vett kollégákkal is, nemcsak úgymond a mi embereinkkel. Közben megtudtuk, milyen technikával dolgozik a másik. Kicseréltük tapasztalatainkat” – magyarázta a kassai fiatalember a képzés fontosságát.

Beke Beáta, Felvidék.ma
Fotó: Wirth Jenő
{iarelatednews articleid=”45166,45122″}