45098 1

A Szokolyi Alajos Olimpiai Klub Ipolyság városával és a Szlovák Olimpiai Bizottsággal közösen rendezte meg a szellemi olimpia kerületi fordulóját.
Az április 8-i versenyen tizenhárom Nyitra megyei középiskola indított háromfős csapatot, köztük volt az ipolysági Szakközépiskola, valamint a párkányi Szent István utcai Szakközépiskola is.
A Felvidék.ma értesülései szerint a szlovákiai olimpiai klubok által szervezett verseny főcélja az olimpia eszméjének továbbítása. Mint Révész Ferenc, a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub elnöke elmondta, 2007 óta szervezi meg a helyi klub a verseny regionális fordulóit. Emellett több ízben rendezte meg a kerületi fordulót is.
A verseny két részből állt. Elsőként egy központilag összeállított kérdéssort oldottak meg a fiatalok, majd a szóbeli rész következett. „Minden évben három témakör dolgoznak fel a verseny kérdései. Az idén, az olimpia évében, Szocsi volt az egyik kiemelt témakör” – jegyezte meg a Felvidék.ma –nak Révész Ferenc, majd hozzátette, az antik olimpiai játékok és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is a témakörök közt szerepelt.
A lexikai tudás mellett a kreativitásukat is bemutatták a játékosok. A kreatív feladat követelményei szerint saját iskolájuk olimpiai jelvényeit kellett megalkotniuk.
A verseny szünetében élménybeszámolót hallhattak a verseny résztvevői. A szlovák olimpiai csapat három tagja, Martin Otčenáš és Janka Gereková biatlonisták, valamint Michaela Kúdelová jégkorongbíró mesélt a Szocsi játékokról.
Az összesített eredmények értelmében a vágselyei ipari szakközépiskola végzett az első helyen. A győztes csapat jut ki az április végén megrendezésre kerülő losonci országos döntőre.
A Szokolyi Alajos Olimpiai Klub a testmozgás és egészséges életre való nevelés mellett a sporttörténeti hagyományok ápolását is fontosnak tarja. Ennek értelmében a kerületi forduló végén a részvevőkkel ellátogattak a közeli Bernecebarátiba. A magyarországi községben élt az ipolysági klub névadója, az első újkori olimpia magyar atlétája, Szokolyi Alajos. „A mi klubunk céltudatosan felvállalta a közvetítést a magyar és a szlovák olimpiai klubok között. Mindkét szervezet tanácskozásain részt veszünk, így tarjuk és építjük a kapcsolatainkat” – tájékozatott bennünket a klub elnöke. A verseny résztvevői megkoszorúzták Szokolyi sírhelyét.
Szokolyi Alajos gyermekéveit Ipolyságon töltötte. Orvosi stúdiumát követően a városban dolgozott. Az 1896-os Athéni olimpián síkfutásban a harmadik helyen végzett. Az első világháborút követően a bernecebaráti birtokára vonult vissza.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
45098 245098 345098 4

{iarelatednews articleid=”43389,39519″}