45149

Nem tartja őszintének a Smer-SD szándékát az igazságszolgáltatás gondjainak megoldását illetően Ivan Štefanec, az SDKÚ-DS alelnöke. A képviselői klubok jövő kedden tárgyalnak az igazságszolgáltatásban tervezett változtatásokról, amelyeket a kormányzó Smer-SD és az ellenzéki KDH terjesztett be közös alkotmánymódosító indítványában.
A keddi találkozót, amely a parlamenti klubok elnökeinek, a parlament Alkotmányjogi Bizottságának elnöke, Róbert Madej, a Legfelső Bíróság elnöke, Štefan Harabin, az Alkotmánybíróság elnök asszonya, Ivetta Macejková, Tomáš Borec igazságügy-miniszter és Dana Bystrianska, a Szlovákiai Bírók Szövetségének elnök asszonya jelenlétében zajlik majd, Pavol Paška házelnök hívta össze. Štefanec úgy véli, amennyiben a Smer-SD komolyan gondolná a változtatásokat, a szóban forgó tárgyalásra már jóval hamarabb sor került volna, nem pedig az első és a második olvasat közt.
Szavai szerint az SDKÚ-DS a Legfelső Bíróság és a Bírói Tanács elnöki tisztségeinek különválását támogatja, egyúttal azonban elutasítja, hogy a jogszabály-módosítás megvonja a köztársasági elnöktől a jogot, hogy a Bírói Tanácsba három tagot nevezzen. Štefanec szerint az igazságszolgáltatás nyitottságát, átláthatóságát és a polgárok tájékoztatását kellene megerősíteni, amit az előző, Radičová-kormány is szorgalmazott.
Az SaS, a NOVA, valamint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek is inkább az államfő szóban forgó jogkörének megvonása ellen vannak, és arra szólítják fel a KDH-t, hogy ne támogassa az államfői jogkörök megnyirbálását. Štefan Harabin azonban, aki a Legfelső Bíróság elnökeként jelenleg mindkét tisztséget betölti, azt állítja, a két tisztség különválasztása nem oldja meg az igazságszolgáltatásba vetett bizalom gondját. Véleménye szerint csak káoszt okozna, ha az igazságügyi miniszteren kívül további két „fej” irányítaná az igazságszolgáltatást.
Az alkotmánymódosító javaslatról májusi ülésén szavaz majd a parlament. Az igazságszolgáltatás terén történő lehetséges változtatások témáját Robert Fico kormányfő nyitotta meg hatéves kormányzás után idén januárban. Az alkotmánymódosító indítvány három javaslatot tartalmaz, amelyeket korábban már az ellenzék is a testület elé terjesztett. Ezek egyikét a Smer-SD további változtatásokkal kibővítette, s ehhez a javaslathoz adta aláírását az ellenzéki KDH is. A bírói ellenőrzéseket az indítvány még nem tartalmazza, ezt a kormányzó Smer a második olvasatba szeretné a javaslatba belevenni.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44924,44814,44353″}