45216

Buzitán minden a gólyákról szólt, s mintha ezt ők is érezték volna, amikor a falu hivatalosan is megkapta Európai Gólyafalu címet.

A gólyák a gyönyörű napsütéses időben óriási köröket szeltek a falu fölött, mintha ellenőrizték volna, minden készen áll-e a nagy napra. Hiszen mindannyian díjátadásra készültünk. Egy Németországban székelő alapítvány, az EuroNatur, 1994 óta idén 13. alkalommal hirdetett Európai Gólyafalut. S láss csodát, a történelemben először kapta ezt a díjat szlovákiai település. A történet attól még szebb, hogy ez éppen egy magyar falu, Buzita.
Számunkra, itt élők számára természetes, hogy a frissen szántott szántóföldeken, a „gólya” utca fészkein, a község és az iskola parkjaiban gyakran láthatjuk e kecses, hűséges madarakat, akik tavasszal mindig újra és újra visszatérnek községünkbe. El sem tudjuk képzelni, hogy milyen lenne az élet, a falu látképe nélkülük, sőt azt szeretnénk, ha többen lennének!
S milyen volt a díjátadás?! Igazi Európai Gólyafaluhoz illő!
Sok kedves vendég megtisztelte rendezvényünket. Az EuroNatur Alapítványt Pavel Běčka képviselte Csehországból, aki nagyon jól érezte magát Buzitán. De képviseltette magát a kassai állatorvosi egyetem, a pozsonyi ornitológiai szövetség, a kassai állatkert, a múzeum, a módszertani központ, a környező települések önkormányzatai és iskolái, iskolánk és óvodánk diákjai és szüleik, buzitaiak és környékbeliek, és sok kedves érdeklődő.
A program már a kultúrház előtt kezdődött, ahol látcsővel még közelebbről leshettünk be a gólyafészkekbe, és a gólyák életébe. A kultúrházban igazi forgatag fogadott mindenkit- volt aki a gólyákkal, a természettel kapcsolatos röplapok között lapozgatott, volt aki a gyerekek rajzversenyre beérkezett munkáiban gyönyörködött, mások pedig a Kassai Kelet- Szlovákiai Múzeum 2 értékes kiállítását nézegették, vagy egyszerűen csak örültek a találkozásnak.
A vidáman feldíszített színpadot tulajdonukba vették a szereplők. A műsort pedig csokorba szedték a konferálók, Horňák Zsuzsa és Szaszák Éva, pedagógusok. Először Horňák Marek és zenekara előadásában, és megzenésítésében, Tompa Mihály: A gólyához című versét hallhattuk, majd iskolánk tanulói saját szlovák és magyar nyelvű verseiket adták elő. Az ovisok gólyás népi játékokat játszottak, citerásaink gyönyörű dallamokat szólaltattak meg, néptáncosaink- a Kelepelők, pedig előadták a „Gólyabál” című koreográfiájukat.
Dr. Miroslav Fulín, beszámolót tartott a községünkben folytatott gólyamegfigyelésekről, gólyaszámlálásról. Községünk polgármestere, Mohňanský József köszöntötte a jelenlévőket, röviden bemutatta községünk múltját és jelenét. Majd kiértékeltük iskolánk több héten át tartó projektjét: a rajzversenyt, vers-és meseíró pályázatot és a fényképversenyt. Az erre az alkalomra készült alkotásokat tartalmazza iskolaújságunk, a Gólyahír különszáma is.
Az Európai Gólyafalu 2014 díj – három oklevél – egy magyar, egy szlovák és egy német nyelvű- tükrözi ennek a rendkívüli szombatnak a hangulatát is, amely igazi európai volt. Köszönjük az EuroNatur alapítványnak, hogy tiszteletben tartotta nemzetiségünket. Mi pedig ígéretet teszünk, hogy a jövőben is tevékenykedünk a gólyák védelme érdekében!
Terveink között szerepel egy élő web kamera felszerelése is, amely egyenes adásban közvetítheti majd egy európai gólyacsalád mindennapjait.

Mohňanský Csilla, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>.
{iarelatednews articleid=”45178,45067″}