46055

A FEMIT polgári társulás Tehetek érted valamit?! A család és tennivalóink címmel május 27-én, Dunaszerdahelyen, a Városháza dísztermében szervezett konferenciát, amelyen többek között a család intézményének értékeiről, a szülő-gyermek kapcsolatról volt szó, valamint bemutatkoztak a felvidéki családszervezetek képviselői is.

A meghívott vendégeket, a Kárpát-medencei Családlánchoz csatlakozott felvidéki szervezetek képviselőit, valamint a rendezvény további előadóit, résztvevőit Győri Gita, a FEMIT elnöke üdvözölte.
A köszöntőt Dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere mondta, amelyben a család fontosságára hívta fel a figyelmet.
Magyarországról Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szociális és családügyért felelős államtitkára mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy a családnevelésben a minta számít. „Egy szeretetteljes családban a gyermek jó nevelési mintát kap” – fogalmazott.
Fülöp Attila, a EMMI család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy 2010 óta a magyar kormány egyik legfontosabb feladata a családpolitika megerősítése, melynek három ága van: a jogi szabályozás, vagyis az alaptörvény megalkotása, a pénzügyi támogatások rendszere és a civil szervezetek rendszerének bevonása.
A konferencián a FEMIT polgári társulást Gál Mária mutatta be. A dunaszerdahelyi székhelyű társulás nyitott a felvidéki fiatalok számára. Feladatuk segíteni a magyar és más kisebbség fiataljainak a társadalmi életben való eligazodását. Programjuk e témában előadások, rendezvények, táborok szervezése.
A Carissimi jótékonysági alap működéséről Tóth Erika elnök szólt. Beszédében elhangzott: a szervezet 2002 óta segíti a fogyatékos és egészségkárosodott gyermeket nevelő, főként magyar családokat. Anyagi segítséget a családoknak az adó 2 %-ból befolyt összegből nyújtanak. Gyakran szerveznek rendezvényeket, előadásokat, valamint a pályázatokon nyert támogatásokból kiadják az ingyenes Carissimi lapot, amely a fogyatékossággal élő emberek helyzetével foglalkozik.
ThDr. Rácz Jolán, a Református Egyház Diakóniai Központjának igazgatója elmondta: a Tehetek érted valamit?! elnevezésű kezdeményezés a teológia szemszögéből, Jézus Krisztus tanításának engedelmeskedve, az egyházak szervezett diakóniai szolgálatát hivatott kiépíteni, támogatni és felügyelni. Programjaik a Visszhang, zenés családi nap, Érzékenyítő,- megsegítő-, Olajág-, mindennapi kenyérprogram, Nyilas Misi karácsonya, Hogyan tovább?, jelszavuk „Azért tehetek érted valamit, mert én vagyok az erősebb, mert rajtam már segített valaki.”
Rábai Erzsébet, a FEMIT tagja, Drog a családban címmel tartott előadásában egy keserű példán mutatta be egy drogfüggő fiatalember történetét.
Zupko Mária gyógypedagógus, a Carissimi kuratóriumának tagja Fogyatékosság a családban címmel tartott előadást. Beszélt a fogyatékosság formáiról és hangsúlyozta a család fontos szerepét a fogyatékossággal élő gyermek életében.
Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke a cserkészszövetséget és a Kuckó polgári társulást mutatta be. Elmondta: az 1990-ben Dunaszerdahelyen újjáalakult szervezet ifjúságnevelő munkát fejt ki. A cserkészet célja egy teljes ember kinevelése a szülő, az egyház és az iskola segítségével. Programjuk táborok, rendezvények, konferenciák szervezése.
A Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének (MÁNCSE) tevékenységéről Pásztor Csaba elnök beszélt. Szervezetük 1998-ban alakult, és fő célkitűzései közé sorolható a szülőföld szeretetére való nevelés, valamint a családok összekovácsolása. Mindezt azért tartják fontosnak, mert olyan világban élünk, ahol agresszió és egoizmus vesz bennünket körül, ahol a gazdaság uralkodik a család felett, s ahol a keresztény értékrendet – amelyben a hűség, a szeretet és bizalom fontos szerepet játszik – nem egyszer megmosolyogják. Ezzel szemben viszont minden ember előbb-utóbb szembesül azzal a felismeréssel, hogy életünk nem működhet jól a szeretet töltete nélkül! Tevékenységünkhöz a keresztény egyházak is pozitívan viszonyulnak. A szervezetünkben lévő családok nagy része vallásos, gyermekeiket az iskolában hitoktatásra járatják. Jelszavuk: „Ha gondod van, gyere el és segítünk, ha nincs, gyere mondd el, hogyan csinálod!”
Sallay Teréz, a felvidéki magyar nagycsaládosokat összefogó szervezetet mutatta be, melynek pozsonyi vezetője. A FECSKE a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületének mintájára működik 2001-től. Megalakulása óta próbál érdekvédelmi szerepet is felvállalni. Kapcsolatokat építettek a szlovák szervezetekkel, hogy hatékonyabb legyen a munkájuk. Évente két rendezvényt szerveznek.
Az apácaszakállasi református gyülekezet lelkésze, Somogyi Alfréd a Család a Szentírásban címmel tartott előadásában hangsúlyozta: összekeveredtek a fogalmak a család, a szent család, és a család szent értelmezései terén. Rámutatott: a „szent” az, ami bensőségesen Istenhez kötődik és a házasság ezen a területen mozog. Kiemelte: a keresztyén egyház magyarázata alapján a „család” kifejezésen kizárólag egy férfi és egy nő kapcsolata érthető, amely kibővül a gyermekáldással.
Dr. Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke bemutatta a Kárpát-medencei Családlánc szervezetet, melyhez kb. 50 nagycsaládos szervezet tartozik és öt magyarlakta országban van jelen. Főbb értékeik az anyaság, a házasság, a család és a nemzeti hovatartozás tisztelete. „A család egy olyan téma,- vallja-, amelyben össze kell, hogy fogjunk, mivel a népesedés évről-évre fogy. Mottójuk: „a nemzeti hovatartozás a családban dől el.”
Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója a Családlánc felvidéki tevékenységét mutatta be. Úgy véli, hogy a Családlánc építése a Felvidéken jó úton halad, már 14 szervezet csatlakozott Felvidékről is. A közösségünk a civil szervezetek bevonásával erősödhet. Amikor Kárpát-medencei összefogásról van szó,  több alkalommal találkozik azzal a véleménnyel, hogy a Felvidék sok esetben a „leggyengébb láncszem”. “Közösségünk az utolsó 25 évben nem úgy építkezett, ahogy valószínűleg az adottságai engedték volna, a közösségünk ma olyan állapotban van, hogy szükség van egyre több olyan programra, amihez megtalálják azok is az utat, akik nem a politika iránt érdeklődnek” – fogalmazott.
Kugler Gyöngyi klinikai szakpszichológus a gyermekek szexuális zaklatásáról beszélt Érintés, szeretet, szexuális abózus, avagy óvodáskorú gyermekek veszélyben címmel. Elmondta, hogy minden negyedik, ötödik gyermekkel történik szexuális zaklatáshoz köthető trauma és a társadalom nagyon nehezen kezeli ezt a témát. Kiemelte: egyre több feljelentés történik, ugyanakkor nehezen bizonyítható bűncselekmény van szó, s ezek többnyire a nyomozás fázisában lezáródnak.
Nagy Annamária pszichológus, a FEMIT külső munkatársa, Tapasztalatok a diákokkal való foglalkozások során címmel tartott előadást, melyben az iskolai agresszióról beszélt.
Kovács Gizella és László Somorjáról a Házas Hétvége Mozgalom képviseletében elmondták, hogy mozgalmuk miben segít feleség és férj kapcsolatában, hogy az felfrissüljön és egymás megsegítését szolgálják.
Štefkovič Patasi Ágnes pszichológus, a dunaszerdahelyi Körzeti Munkahivataltól Gyermekvédelem Szlovákiában címmel a gyermekvédelmi és gyámügyi hivatalok munkáját mutatta be. Szlovákiában is nagy tradíciója van a családnak, a gyermekek családban történő nevelésének. Ebben fontos feladatuk van a hivataloknak, önkormányzatnak és civil szervezeteknek együttműkődve.
Csölle Teréz, a Szabó Gyula Alapiskola igazgatója Az iskola és a család címmel tartott szakmai előadást, melyből mélyebb betekintést nyertünk a szülő, diák és az iskola kapcsolatáról. Mivel egyre növekszik a problémás gyermek, fontos a kölcsönös kommunikáció tanár és szülő között.
A konferencia a Rivalda Színház előadásával kezdődött és a végén pedig a NOVUS ORTUS Diákszínpad Családi történetek című előadását tekinthették meg a jelenlévők.

Tekintse meg Képgalériánkat ITT<<<.
Szőke Éva, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45787,45738,45410,45094,44435,44252,44285″}