45906

Május 22-én reggel 7.00 órától megkezdődött az európai parlamenti választás 48 órás kampánycsendjének időszaka. „A kampánycsend ideje alatt a vonatkozó jogszabály értelmében ma reggel héttől nem lehet szóban, írásban, hangban vagy képben előnyükre vagy kárukra szóló információkat közzétenni a választáson induló politikai pártokról vagy koalíciókról a rádiós vagy televíziós közvetítések során, a tömegtájékoztató eszközökön és azokon az épületeken vagy azok közvetlen közelében, ahol az egyes körzeti választási bizottságok ülnek” – jelentette ki Eva Chmelová a belügyminisztérium választási bizottságának igazgatója. A választás napján nem lehet közzétenni a választási eredményeket sem.
Szlovákia történetében ez lesz a harmadik európai parlamenti választás, amely május 24-én, e hét szombatján valósul meg. A választási helyiségek reggel 7.00-től este 22.00-ig tartanak majd nyitva. A választásban 29 szlovákiai politikai párt vagy koalíció indult. Szlovákia összesen 13 jelöltet juttathat be az Európai Parlamentbe.
Az EP-választás eredményeit vasárnap, május 25-én 23.00 órakor kezdik közzétenni, az Európai Parlament pozsonyi Információs Irodájában. Az eredményeket valamennyi tagországban egyidejűleg hozzák nyilvánosságra, a folyamatos eredményközlésre ezúttal nem kerül sor.
Az európai parlamenti választás az egyes uniós tagállamokban május 22-e és május 25-e közt valósul meg.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45900,45902,45413,45865″}