45743

Az MKP európai parlamenti listájának 11. helyén induló 38 éves kassai születésű Ondová Reiter Flóra egy fiúgyermek édesanyja. Foglalkozását tekintve közgazdászmérnök, projektmenedzser. 2005-től szlovák-magyar vegyes házasságban él, férje Ondo Dániel, építőipari magánvállalkozó. Fia, ifj. Ondo Dániel jelenleg másodikos a Kassai Magyar Tannyelvű Alapiskolában.
A fiatalasszony változtatni szeretne főleg az őshonos kisebbségek sorsán és az európai uniós pályázatok lebonyolításán. Elmondása szerint a munkafolyamatok és túlzott bürokrácia egyszerűsítését preferálná. Szeretné, ha a turizmust – kerékpárutakat, lovas udvarokat, termálfürdőket – olyan szintre emelhetnénk nálunk is, mint déli szomszédjainknál.
45743aVéleménye szerint a közbeszerzésnél nem csak az árnak kellene mérvadónak lennie, hanem a minőségnek is, így ezen a területen is változtatást indítványozna. A projektmenedzseri munkája során rengeteg pályázattal került kapcsolatba. Példaként a közbeszerzésnél felhozta, amikor a Márai Sándor „kultúrturisztikai termék” meghonosításán dolgozott.
„Négy nyelven adtunk ki mindent: térképet, filmet, brosúrát. Én voltam a projektmenedzser. Egyszerűen képtelenség volt a közbeszerzést csak irodalmi műfordítóra kiírni, mert ehhez három fordítót, négy nyelvre találni nem tudtunk. Sőt az irodalomban bevett szokás, hogy ha egy-egy elhíresült idézetet már valaki lefordított, ahhoz más nem nyúl. Sajnos választani kellett, hogy irodalmi jogok vagy közbeszerzési jogok sérülnek. Ez azt eredményezte, hogy rengeteg hiba csúszott be és a teljes projekt minőségét sodortuk veszélybe. Ettől kézzelfoghatóbb példa az, hogy a filmforgatáskor a rendező Márai életének végét szimbolikusan Kassán, vénasszonyok nyarakor szerette volna forgatni, amihez még szükségünk lett volna két-három hétre. Kivitelezhetetlen volt egy ilyen szubjektív érv a sok-sok objektív táblázatban. Hasonló probléma jelentkezett akkor is, amikor a 42 éves kanáliscsövekre letettük a vadonatúj hajópadlót. Sajnos, még sorolhatnám, mennyire nincs összhang az európai uniós pályázati feltételek és a helyi igények között” – tudtuk meg a projektmenedzserként tevékenykedő jelölttől.
Ondová Reiter Flóra az alapiskola elvégzése után két évig a Sárospataki Református Kollégium két tannyelvű, angol-magyar osztályában tanult, s végül a Kassai Márai Sándor Gimnáziumban érettségizett. A Pozsonyi Közgazdasági Egyetem Kereskedelmi Karán folytatta tanulmányait, ahol 2001-ben diplomázott. 2007-ben informatikus szakon végzett a Gábor Dénes Főiskolán, Kassán. „Aktív fiatal voltam: zongoráztam, rajziskolába jártam, furulyáztam, úsztam, tagja voltam az Árvácska néptáncegyüttesének és a Csengettyű gyermekkarának. Középiskolai éveim alatt többedmagammal alapítottam meg az EKICSet, majd egyetemi éveim alatt a Magyar Ifjúsági Közösséget. Publicisztika terén kiemelném a Szabad Újság »Most Itt Mást – Gondolkodjunk együtt – Cselekedjünk együtt« ifjúsági rovat alapítását és vezetését másfél éven át.“ – olvashatjuk bemutatkozásában.
45743 1A tizenegyes számmal induló képviselő jelölt eddigi élete során, több tanulmányúton vett részt, és különböző kurzusokon is, mint pl. az „EUFIT“ vagy „Készüljünk fel az EU csatlakozásra“. Ösztöndíjasként 2004 januárjában az Európai Parlamentbe, Brüsszelbe és Strasbourgba tevékenykedett. „Európát volt szerencsém több ízben is testközelből látni. A ’90-es évek végén Dániában jártam környezetvédelem és kisebbségek témakörökben. Egészen más és más arcát ismerhettem meg Európának. Legutolsó nagy utam, még az Európa Uniós csatlakozás előtt 2004 elején Brüsszel és Strasbourg volt. Talán innen jöttem meg leginkább kiábrándulva. Láttam, hogy folynak az építkezések a parlamentben. Már nem egy emeletnyi tolmácsfülke, hanem kétemeletnyi lesz, és hogy egy Európai parlamenti képviselő ősz és botocskával jár. Ekkor még a keleti, épp csatlakozó államokból nem volt kint senki. Abban is csalódtam, hogy ott nem volt minden tökéletes, s ha esett behozták és széthelyezték a folyosókra a lavórokat. Miután aktívan részt vettem itthon a NATO és EU csatlakozás mellett szóló kampányokban, s hittem és vallottam is, hogy az EU segít nekünk, duplán nagy volt a pofon. Egyértelműen örülök, hogy az MKP választási mottója VALTOZTASS EURÓPÁN lett, mert kétség hozzá nem fér, hogy így csak a vesztünkbe rohanunk. Azzal együtt, hogy más választásunk nincs, mert ugye »semlegesnek maradni« nem lehet” – vélekedett Európáról Ondová Reiter Flóra.
A képviselő jelölt hazatérve a Kutatás és Fejlesztés, ún. FP 6-os keretprogram sikeres projektírójaként, valamint a kis- és középvállalkozókat segítő „EU Portál” társszerzőjeként dolgozott. 2004 nyarán Pozsonyban, egy évig külsős junior konzultánsként dolgozott a Pénzügyminisztériumban egy a SAP R/3 EU-projekteket feldolgozó rendszerben. 2009-ben egy újabb infó-kommunikációs on-line kereskedelmi rendszer társtervezőjeként és tesztelőjeként kamatozhatta tudását. 2010 nyarán került Kassa 2013 – Európa Kulturális Fővárosa programba, a felnőttképzéssel foglalkozó ESF és a Márai Sándor CBC HUSK- projektmenedzserként. Ekkor figyelte meg, mi az a közbeszerzés és politikai ellentétek a kultúrában.
A tapasztalt, szakmailag felkészült fiatalasszony mindig is fontosnak tartotta, hogy tegyünk önmagunkért, embertársainkért, közösségünkért. Biztatta társait is, hogy tegyenek ők is. „Az elmúlt 10 évben – annak ellenére, hogy a szívem mindvégig a helyén volt – nem fejtettem ki nagyobb aktivitást az MKP-ban. Ennek ellenére mégis megkerestek a kassai vezetők és »elültették a bogarat a fülembe«, hogy vágjunk bele, kellenek a fiatalok, a tapasztaltak, az új arcok. Nagyon nehéz volt az utolsó négy évem, rengeteg politikai akadályba ütköztem, és mondhatni már-már kezdtem lelkileg feladni, hogy ez lehet másképp is. Életem egyik legjobb döntése, hogy vállaltam ezt a jelölést. Örülök, hogy mellettem szavaztak és a listán ott is maradtam. (egy demokratikus pártról lévén szó, szavazásokkal dől el ki lesz a listán.) Fáradságot nem ismerve kampányolok. Rengeteg emberrel találkozom, akik visszaadják hitemet, hogy van kiért és van miért kiállni” – zárta mondandóját Ondová Reiter Flóra, az MKP európai parlamenti listájának 11. helyén induló jelölt.

Ondová Reiter Flóra facebook oldala ITT>>> érhető el.
Az MKP EP-képviselőjelöltjeiről ITT>>> is olvashatnak.  
A fiatalasszonyt képekben bemutató kis filmet pedig ITT <<< tekinthetik meg.

BB, Felvidek.ma
{iarelatednews articleid=”45883,45822,45807,45795,45778,45754,45729,45711,45709,45690,45652,45650″}