45661a

A Csemadok Csábi Alapszervezete és a Szeder Fábián Dalegylet negyedik alkalommal rendezi meg a rendhagyó Csábi ORGONAestet, ahol egyórás koncert keretében az elismert orgonaművész, Réz Lóránt korokon és műfajokon átívelve ismerteti meg a hallgatókat a hangszerek királynőjével.

Bár a koncerten az orgona játssza a főszerepet, a meghívott előadóművész énekes szólistával együtt is előad műveket. A felcsendülő darabokhoz rövid kommentárok is elhangzanak majd, melyek segítik a művek megértését, illetve érdekesebbé teszik a darabok követését felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
Az orgonaművész játékát, aki a karzaton játszik majd, most már a közönség is láthatja kamerák és kivetítő segítségével. A szervezők reményei szerint így még nagyobb élmény lesz a koncert.
A templom orgonáját az Egerből érkező Réz Lóránt orgonaművész szólaltatja meg.
A koncertet május 11-én vasárnap 16:30-kor Csábon a római katolikus templomban rendezik. A belépés ingyenes.

Felvidék.ma