45868

Mérsékelten csökken a munkanélküliek száma Szlovákiában, derült ki a szaktárca május 20-án, kedden kiadott közleményében.
A 2014. áprilisi adatok alapján minden kerületben csökkenés mutatkozott. A legfrissebb adatok szerint az állástalanok számaránya elérte 14,46%-ot, ez mintegy 0.26 százalékpontos csökkenés az előző hónaphoz viszonyítva.
„Az évközi munkanélküliség 1,18 százalékponttal csökkent tavaly áprilishoz képest, akkor 15,56%-ot ért el ez a mutató” – nyilatkozta a szaktárca munkaügyi központjának főigazgatója Marián Valentovič. Hozzátette, minden kerületben csökkent a munkanélküliek számaránya, legnagyobb csökkenés Besztercebányai Kerületben tapasztalták (0,78%). A járásokra lebontva mindösszesen háromban növekedett a számunk, a többi 76-ban pedig csökkent, jegyezte meg Valentovič.
Ján Richter munkaügyi miniszter az állástalanok számának csökkenését a megkezdett pozitív trend folytatásaként értékelte, mivel a tartós és a frissen végzett munkanélküliek közt is megfigyelhető volt a csökkenés. „Valóban arra irányulunk, hogy az idei év végére elérjük az eurózonás átlagot természetesen ez a célunk is” – emelte ki a tárca vezetője.
Richter a végén méltatta, hogy az első negyed évben mintegy 63 500 fővel gyarapodott a munkavállalók száma Szlovákiában. Ezzel március végére a foglalkoztatottak száma elérte a 1,787 millió főt.

TASR. nyomán, PP, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”45533,43889,43153″}