46023

Huszonnégy versenyelőadás és számos kísérőrendezvény várja a közönséget a felvidéki magyar alapiskolások amatőr szín- és bábjátszó fesztiválján június 3-6. között. A 39. Duna Menti Tavasz programfüzetével jelentkezünk.

E sorok írójának a kilencvenes évek végén, még füleki alapiskolásként többször nyílt lehetősége, hogy részt vegyen a Duna Menti Tavasz amatőr gyermekszínjátszás és bábozás nyár eleji fesztiválján. Jól emlékszik, ezek voltak azok a napok, melyekre legjobban várt egész évben. De nem felejtheti azt az évet sem, amikor a füleki Zsibongó a Dongó és Mohácsi népmese-feldolgozással elhódította a fesztivál legjobbnak járó fődíját. Nem felejti, hiszen az egyik címszereplőt, Dongót játszotta a darabban…
Idén 39. alkalommal rendezik meg Dunaszerdahelyen június 3-6. között az alapiskolások amatőr színjátszó- és bábfesztiválját, de nem csak ez a tekintélyt érdemlő, csaknem négy évtized jelzi, a Duna Menti Tavasznak komoly hagyománya van. Erről tanúskodik az is, hogy a Zsibongó – pár éves kihagyást leszámítva – sok más csoporthoz hasonlóan azóta is ott van a fesztivál mezőnyében, sőt, az egykori Dongót hű társként követő Mohácsi ma már rendező-pedagógusként diákjaival látogatja a színházi mustrát – nem is akárhogyan: tavaly csoportjával, a komáromi Munka Utcai Alapiskola tanulóival nívódíjat vihetett haza.
A hagyomány persze évről-évre meg is újul: darabok, diákok, tanárok, nézők és ezzel felfogások, ízlések váltják egymást, s ma már nem az áldott emlékű Dusza Pista bácsi vezeti a zsűrit sem. Meggyőződésünk azonban, hogy a maiak hasonló lelkesedéssel és komolysággal készülnek a fesztiválra, mint egykor az „elődök”, hiszen a Duna Menti Tavasz több évtizedes tudást, titkot, hangulatot őriz. De ne higgyenek a leírt szónak! Kedves Olvasóink, arra bíztatjuk Önöket, hogy vigyék gyermekeiket és járjanak utána!
Idén tizenkét bábelőadás, ugyanennyi színielőadás került be a Duna Menti Tavasz versenyprogramjába, emellett számos kísérőrendezvény: kézművesfoglalkozások, kiállítások, koncertek színesíti a programot. Mindezekről részletesen Eseménynaptárunkban írunk ITT>>>.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45799,43550,43431,40052″}