46075

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Rovás Polgári Társulás és Magyarország Kassai Főkonzulátusa a 20. század legnagyobb matematikusa Neumann János emlékének tisztelegve magyar napot szervezett a kassai Steel Parkban.

Mint arról beszámoltunk, az eseményre még április 28-án került sor a kassai Steel Park (Acélpark) – Kreatív Üzem épületében. A tudománynak ez a kreatív csarnoka, ahol minden megtekinthető és megérinthető, tavaly lett létrehozva a Kassa Európa kulturális fővárosa alkalmából.
Hanesz Angelika az SzMPSz regionális elnöke elmondta, hogy több mint 300 diák jött el. Kassáról a Márai Sándor Gimnáziumból, az ipari szakközépiskolából, a buzitai, szepsi és a tornai alapiskolából.
A diákok figyelmét az a robot ragadta meg legelőször, amelyik képes hangulatváltozásra. De még inkább érdekes az, amelyik futballozni is képes. Az itt látható robotokat a műszaki egyetem hallgatói fejlesztették ki, ezek azoknak a robotoknak a testvérei, amelyek világbajnokságot nyertek ebben a kategóriában.
Persze sok más érdekesség is van itt. A központi téma az acélgyártás és a mágnesesség, amelyet több kísérletben is megfigyelhettek.
Diószeghy Árpád fizika szakos tanár elmondta, hogy 300 év fizikája és tudománya tapintható, tekinthető meg a csarnokban. Az a cél, hogy a Csodák Palotájához hasonlóan kísérleteket végezhessenek és megérezzék azokat. A gyerekeknek az órakeretben nincs biztosítva, hogy kísérleteket végezzenek az iskolában. Márpedig kísérlet nélkül nincs élmény, de tartós tudás se – vélekedett.
Czimbalmosné Molnár Éva Magyarország kassai főkonzulja elmondta, hogy a legfőbb érdeme Szabó Pálnak kassai fizikusnak van, ő volt az ötletgazdája ennek a magyar napnak. Szabó Pálnak és más fiatal magyar tudósnak köszönhetően a feliratok magyarul is olvashatóak.
Mint tudjuk ez a park 2013 második felében készült el, amelyet az U.S.Steel 600 ezer eurós összeggel támogatott, hogy ezt az interaktív központot létrehozzák a fölújított kaszárnya épületében.
Szabó Pál a kassai Kísérleti Fizikai Kutatóintézet igazgatóhelyettese hozzátette: „A laboratóriumainkban mi hoztuk létre, mi gyártottuk le az itt kiállított tudományos kísérletek nagy részét. Ezek a kísérletek, amelyek itt vannak kiállítva tulajdonképpen bemutatják a kassai tudományt és azokat a tudományos kísérleteket, amelyek a Kassai Műszaki Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia kassai laboratóriumaiban folynak.”
Gergely Papp Adrianna, Debrőd polgármestere elmondta, hogy talán sokan nem is tudják, hogy a Szlovák Tudományos Akadémiának is vannak magyar tagjai és nem is kevés. Sok szlovákiai magyar végzett felsőfokon, és elismert tudós a mai napig.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége felbuzdulva e sikeres nap kapcsán a következő magyar napra már a bodrogközből és gömörből, de az észak-magyarországi iskolákból is szeretnének meghívni a diákokat a kassai Steel Parkba.
A magyar magazin szerdai, május 28-i adásában láthattuk a kassai Steel Park bemutatását.

ká, Felvidék.ma
Fotó: Balassa Zoltán

{iarelatednews articleid=”45519,46025,41453″}