45619a

Tőkés László, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Lomnici Zoltánnal, az EMT elnökével és Gubík Lászlóval, a Via Nova ICS elnökével május 7-én Budapesten Jogvédelem a Kárpát-medencében címmel tartott sajtótájékoztatót, melyen szó volt a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok és Malina Hedvig ügyéről is.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a sajtó képviselői előtt arról a perről beszélt, melyet azért indított el az Európai Parlament ellen, mert annak petíciós bizottsága több eljárási jogsértést is elkövetve tavaly ősszel indoklás és vita nélkül levette a napirendről a szlovák állampolgársági törvény elleni beadványát. Lomnici emlékeztetett: Szlovákia az unió oldalán kérte felvételét a perbe, melybe – támogatva a Lomnici-féle beadványt – a magyar kormány is bekapcsolódott.
A magyar kormánynak ezt a lépését köszönte meg a sajtótájékoztatón Gubík László. Mint azt a Via Nova ICS elnöke mondta, számára ez nemcsak mint az ügy egyik érintettjének, hanem mint felvidéki magyarnak is sokat jelentett. „Ezzel egy nagy nemzeti összefogás jutott kifejeződésre, amely egy határon túli magyar számára nagyon szívderítő” – fogalmazott.
Gubík a sajtótájékoztatón szólt a múlt szerdán Pozsonyban tartott Malina Hedvig melletti szimpátiatüntetésről is. Véleménye szerint bár több szlovák liberális jogvédő, újságíró és politikus is részt vett a demonstráción, a szlovák társadalom és közvélekedés ingerküszöbét nem sikerült az akcióval elérni. Pozitívumnak nevezte ugyanakkor, hogy Malina Hedvig mögé gyakorlatilag az összes felvidéki politikai, civil és ifjúsági szervezet képes volt felsorakozni. „Múlt hét szerda óta a felvidéki magyar nemzeti minimumot Malina Hedvignek hívják” – jelentette ki.
Gubík úgy vélekedett, Malina Hedvig ügyét újra a nemzetközi fórumok elé kell vinni. „Amennyiben ezt Hedvig hajlandó lenne megtenni, úgy ebben mind a felvidéki, mind a magyarországi és az erdélyi európai parlamenti képviselők a segítségére lesznek” – mondta. Mindehhez Gubík a Felvidék.mának azt is hozzátette, hogy Malina Hedvig édesanyja rajta keresztül azzal a kéréssel fordult az Emberi Méltóság Tanácsához (EMT), ha arra kerülne sor, segítsenek lánya ügyében a nyugat-európai fórumokon. A kérést időközben Gubík már tolmácsolta az EMT elnöke, Lomnici Zoltán felé.
Gubík, aki a Fidesz EP-listáján a jelképesnek számító 21. helyen szerepel, az Európai Parlament következő ciklusában a magyar közösség szempontjából a legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy sikerüljön hozzájárulni egy egységes normarendszer kialakításhoz, amely az őshonos nemzeti közösségek szülőföldjükön való boldogulását szolgálná. Véleménye szerint ez a jogi normarendszer nemcsak az őshonos nemzeti kisebbségeknek, hanem az adott országban többségben lévő nemzetek számára is megoldást nyújthat.
Tőkés László, európai parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón az autonómiatörekvések jogosságáról és szükségéről, valamint a szélsőségek elutasításáról beszélt. Mint mondta, azokat a szélsőséges nézeteket is el kell utasítanunk, amelyek az unión kívüli életet szorgalmazzák, mert ez gazdasági öngyilkossággal érne fel, ugyanakkor attől a szélsőséges nézettől is el kell határolódnunk, amely szolgai módon a nemzeti érdekek fölé helyezi a nemzetközi jó kapcsolatokat.

Felvidék.ma
Fotó: Bruzák Noémi (mti)