emmi logo

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyilvánosságra hozta a kiemelt művészeti célok megvalósítására, határon túli magyar színházak és táncegyüttesek részére hirdetett 2014. évi pályázat eredményeit.

A kiemelt művészeti célok megvalósítására, határon túli professzionális magyar színházak számára kiírt pályázat támogatásra fordítható keretösszeg a pályázati felhívás szerint 39 750 000 Ft volt. Összesen 30 pályázatot támogatnak, ebből Felvidékre 4 200 000 Ft jut.
A Komáromi Jókai Színház 1 500 000 Ft kap. A Színház magyarországi vendégjátékának és a Különös házasság című új produkciója létrehozásának támogatására pályázott.
A Kassai Thália Színháznak 1 800 000 Ft ítéltek. A Színház vajdasági vendégjátékainak, a Nebáncsvirág című önálló produkciójára, színházi nevelési programjára és technikai fejlesztésére fordítja az összeget.
A hetényi Csavar Színház (“Csallóközi Vándorok”) vándortársulat is sikerrel pályázott. Az ördögbe! című meseelőadás létrehozásának, valamint a Színház hangtechnikai fejlesztésének támogatására 900 000 Ft nyertek.
A kiemelt művészeti célok megvalósítására, határon túli magyar színházak és táncegyüttesek részére hirdetett 2014. évi pályázat támogatásra fordítható keretösszeg 9 750 000 Ft volt. Itt összesen 11 pályázatot támogatnak, nincs közte felvidéki pályázó.
Az EMMI az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 21. § f) pontja alapján írta ki a nyílt pályázatot kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására határon túli magyar színházak és táncegyüttesek számára április 1-i beadási határidővel. Pályázhattak a határon túli székhellyel rendelkező és határon túli működési területű professzionális magyar színházak és határon túli professzionális vagy az adott régió kiemelkedő jelentőségű magyar táncegyüttesei.

A további eredmények ITT>>> tekinthetők meg.
Felvidék.ma