45710

Az egyszerű olvasó abban a téves hitben él, hogy a kisebbségi kérdésről már mindent tud, semmi újat e kérdésben nem tudnak a számára mondani.
Pedig jószerivel sok esetben még azt sem tudjuk pontosan meghatározni: mi az a kisebbség, hogyan jön létre, milyen az arculata, van-e sajátos megjelenési formája az egyes világrészeken, mi a közös, illetve ellentétes megnyilvánulásuk. S ha mindezeket elemezni próbáljuk, rájövünk, milyen keveset tudunk a ma már világméreteket öltött, egyre nyilvánvalóbban sarkalatos kérdéssé hízott európai (lásd: Koszovó), de nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy hovatovább ázsiai, sőt újabban afrikai kérdéssé is vált. Háborúk indulnak, népeket irtanak, s az ok mindenütt bevallva, vagy tagadva, de végeredményben nyilvánvalóan a nemzetiségi kérdés.
Ezek a gondolatok sorjáztak elém, mikor kezembe került Böszörményi József tanulmánya e tárgyban, melyet a Püski Kiadó jelentetett meg 2004-ben. A könyv, bár címében nem utal a nemzetiségi kérdésre, ennek ellenére szinte alapmunkának mondható. Ez a kis, brosúra-szerű könyvecske józan logikájával lepi meg az olvasóját. Nem egyéni sérelmeket boncol, nem ragad le a sértett önérzet zsákutcájába is vezethető – ha te így, akkor én is így – fogat fogért megnyilvánulás sehova sem vezető magatartás mellett.
Szerzője az orvosi diagnoszta módszerét alkalmazva nem tagadja meg önmagát, orvosként az ENSZ megbízásából a segélyszállítmányok felhasználásának az útját ellenőrizve bejárta a távol-keleti világot, s Afrikát – megtapasztalva az etnikai konfliktusok okait, s ezzel mintegy megmutatja a konfliktushelyzetekből kivezető lehetséges utat is. Bár valljuk meg, ez körülbelül annyit ér, mint a harangok félreverése azért, hogy ne legyen jégeső.
Megállapításaival lehet vitázni, de a tények azok tények maradnak. Nézzük csak: hiába jut el a szerző az etnikai háborúk csírájához, elindító okaihoz, mert mindezidáig sem a Népszövetség, sem pedig az ENSZ törekvései nem vezettek eredményre. A hozott döntések végrehajtását éppen azok odázzák el, hallgatják agyon, akik a konfliktusok előidézői voltak, vagy az ENSZ határozatait magukra nézve nem tartják kötelezőnek, vagy hatalmi pozíciójuknál fogva a vétójoguk felhasználásával semmissé teszik azt. Mit is mond pontosabban? Idézem: „Feltűnő ellentmondás, hogy miközben az ENSZ fennen hirdeti az emberi jogok érvényesítését minden ember számára, addig a számos ENSZ tagállam alkotmányosan is diszkriminálja nemzeti kisebbségeit.”
Érdemes odafigyelni arra az adatközlésre, mely szerint 1945 óta a lezajlott nyolcvan, többnyire helyi jellegű háborúból, ha a gyarmati felszabadító háborúkat is ide soroljuk, (márpedig azok voltak), akkor 55-öt tekinthetünk etnikai, vagyis az etnikailag elnyomott nemzetiség önvédelmi harcának az elnyomókkal szemben. Mivel a legtöbb helyi háború etnikai ellentétek miatt zajlott, indokolt megvizsgálni, hogy az ENSZ békepolitikája miért éppen az etnikai konfliktusok kezelésében volt sikertelen.
A nemzetté válás folyamatában addig nincs is semmi baj, amíg az etnikai- nemzeti alapon szerveződik, s az európai államok legtöbbje ilyen. A baj ott kezdődik, amikor a nemzetállam erőszakos úton határait megnöveli, más nemzethez tartozó területeket annektál, vagy más úton saját területéhez csatol. A klasszikus formákon kívül azonban napjainkban tanúi vagyunk az újabb etnikai csoportosulásoknak, éppen az információs robbanás következtében létrejött gazdasági migrációja, annak ellenére, hogy az így kialakult etnikumok nem minden esetben követelik emberi jogaikat, mint pld. Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt kínaiak, japánok, olaszok, mexikóiak, stb. De már számolniuk kell a volt gyarmati államoknak a bevándorlók áradata folytán az etnikai összeütközésekkel. Franciaországban az algériaiakkal, Hollandiában a volt gyarmatokról Hollandiába jogos útlevéllel érkezők sokasága, Németországban a jelentős számú törökökkel és kurdokkal, stb.
Vajon van-e joga egy egységes, életképes etnikumnak saját nemzetet alapítania? Az ENSZ idevágó paragrafusa szerint igen is, meg nem is. A Janus-arcú két paragrafust is idézi a szerző, az olvasóra bízva az ENSZ határozat végrehajthatóságának gyakorlati kivitelezhetőségét, vagy csak a mindenkori nagyhatalmak érdekeit szolgálja, hogy az eddig bekebelezett területeit sérelem ne érje. 1962-ben az ENSZ XV. Közgyűlésén elfogadott határozat szerint:
2. pont: „Minden népnek joga van az önrendelkezésre, s ennek a jognak az értelmében szabadon határozza meg politikai helyzetét és valósítja meg gazdasági, társadalmi, és kulturális fejlődését.”
6. pont: „Bármely kísérlet, amely egy ország nemzeti egységének és területi integritásának részleges vagy teljes feldarabolására törekszik, nem egyeztethető össze az ENSZ Alapokmányának céljaival és elveivel”
Fából vaskarika! Amit a 2. pontban rögzít, annak az ellenkezőjét emeli törvényerőre a 6. pontban. Ide vezethető vissza az a lehetetlen és érthetetlen helyzet, hogy a volt Jugoszláv állam területén lezajlott népirtás, melyet az ENSZ-csapatok tétlenül végignéztek. Koszovó állapota napjainkig megoldatlan. A palesztinok, kurdok stb. harca saját államuk megteremtéséért, létrehozásáért olyan véráldozattal jár, melyben vétlen emberek ezrei pusztulnak el anélkül, hogy tudnák: kiért, miért, s mi miatt válnak áldozatokká, halnak meg…
Az információs robbanás következtében azonban megváltozott a nagyhatalmak nézete is a kisebbségi kérdésben. A magyarázat egyszerű: őket is elérte az a hullám, amely elindította a XX. század végi újabb népvándorlási hullámot. Franciaországban élesen felvetődött az arab kérdés, Németországban a török vendégmunkások mára már milliókra rúgó lélekszáma, Oroszországban a kaukázusi népek önrendelkezési jogának követelése, ugyanakkor a kivált balti köztársaságokban rekedt orosz kisebbség jogaiért való harc, az USA- ban az illegálisan bevándorolt mexikóiak és feketék emberi jogainak a küzdelme, amely így szükségszerűen létrehozta a nemzetiségi kérdés megoldásának napirendre kerülését. Gond, amelynek megoldása mindinkább sürgetővé, elodázhatatlanná vált. Ezért aktuális e könyvecske, s lesz mindaddig, míg rá nem döbbennek mind az elnyomók, mind pedig az elnyomottak, hogy az etnikumok, kisebbségek ügyének mindkét fél részére elfogadható döntés, s annak maradéktalan végrehajtása meg nem születik. És a most zajló ukrajnai események nem ide tartoznak? Ki mondja meg?

Gyüre Lajos