45846

Stagnálás és hanyatlás jellemzi az SDKÚ-DS történetében a Pavol Frešo elnökké választása óta eltelt két évet – vélekedik Ján Baránek politikai elemző. Frešót pontosan két éve választották a párt élére az SDKÚ-DS Zólyomi közgyűlésén, amikor is a titkos szavazás során legyőzte Lucia Žitňanskát. Azóta már Žitňanská sem koptatja az SDKÚ-DS padsorait a parlamentben.
„Frešóhoz nagy reméneket fűztek, ami egy ideig a preferenciaszavazatokon is megmutatkozott, ám az SDKÚ-DS megakadt a fejlődésben. Ahelyett, hogy új fordulatszámra kapcsolt volna, a párt befolyásos emberei sorra elhagyták a sorait, legutóbb Žitňanská és Miroslav Beblavý, s legújabban állítólag Martin Fedor is a távozását fontolgatja” – jelentette ki a SITA hírügynökségnek Baránek. Az elemző szerint az SDKÚ-DS az elmúlt két évben semmi újjal nem állt elő, amivel megszólíthatta volna az elvesztett szavazóit, azaz a városiakat „Nem látom az SDKÚ-DS perspektíváját” – állapította meg az elemző.
Baránek szerint az SDKÚ-DS, KDH és Most-Híd által létrehozott Népi Platform is sikertelen volt, amely a köztársaságielnök-választás után fel is bomlott. „Az SDKÚ-DS egy része Frešo kötelezettségvállalása ellenére sem támogatta a Népi Platform államfőjelöltjét, Pavol Hrušovskýt. Frešo és a párt vezetése többet foglalkoztak a megyei választással, mint a köztársaságielnök-választással” – állapította meg Baránek.
Az elemző szerint azonban a pártelnökcsere jelenleg nem időszerű. „Elég sok meghatározó személyiség távozott a pártból. Egy ismeretlen elnöknek időre lenne szüksége a választópolgárok hatékony megszólításához, s Baránek szerint fél év alatt ez szinte lehetetlen. Ez alatt az idő alatt ugyanis véleménye szerint újabb politikai pártok jönnek majd létre, amelyek közül az egyik már formálódik. „Azaz elölről kezdeni a választópolgárért folytatott harcot, amikor a párt már hosszabb ideje hanyatlást mutat, nehéz lenne” – fogalmazott Baránek.
Az elemző azt sem látja reális megoldásnak, hogy Mikuláš Dzurinda visszatérjen a párt élére, mivel ellentmondásos a megítélése. „Bár a választók egy részének az SDKÚ-DS legnagyobb dicsőségének időszakát eleveníthetné fel, afelől azonban csak találgatni lehet, hogy ez pozitív hatást eredményezne-e, avagy kontraproduktív lenne.
Ľudovít Kaník (SDKÚ-DS) parlamenti képviselő úgy véli az államfőválasztás után mintha egyfajta kétely uralkodott volna el a párton, és hanyatlott a tevékenysége is. „Ezt vissza kellene fordítani. Az SDKÚ-DS világos értékrenddel rendelkezik, ami kulcsfontosságú a párt számára. Sokkal aktívabbnak kell lennie, új témákkal kell előállnia, nyomást kell gyakorolnia a merész megoldások érdekében” – jelentette ki Kaník, aki ebben a saját szerepét elsősorban a roma kérdés megoldásában és a nyugdíjrendszer, illetve az igazságszolgáltatás reformjában, valamint a gazdasági növekedés megvalósításában látja. Kaník szerint pártjának szorosabb együttműködést kellene folytatnia az ellenzéki pártokkal, elsősorban az SaS-szel és az OĽaNO-val, azokban a kérdésekben is, amelyekben egyezik a véleményük.
Kaník szerint Frešo nehéz helyzetben vette át a párt irányítását, és sikerült a párt preferenciaszavazatit stabilizálnia, de az eredménnyel nem lehetnek elégedettek. A politikus több problémát is megnevezett, amelyek az elmúlt két évben a pátot sújtották. Mint mondta, Frešo hosszú időn keresztül igyekezett közös nevezőre jutni azokkal a képviselőkkel, akik azóta elhagyták a pártot, azaz Lucia Žitňanskával és Miroslav Beblavýval.” A jelenlegi helyzet is azt mutatja, nem volt helyes ez a hozzáállás, mindennek az ára a semmit sem érő egyezségek voltak” – jelentett ki Kaník, aki szerint a szóban forgó kettős állandóan azt a benyomást igyekezett kelteni, hogy valami nincs rendben a pártban. „Az, hogy Žitňanská a parlamenti frakció elnöke lett először jó lépésnek tűnt, ám később bebizonyosodott, hogy mindez nem is érdekli őt. A párt már nem volt aktív, nem végzett aktív politikai munkát. Fékezte a már meglévő témákat is, újakkal meg nem állt elő” – fogalmazott Kaník.
Pavol Frešo 2012. május 19-én lett az SDKÚ-DS elnöke. Lucia Žitňanskát a szavazás második körében győzte le, a jelenlévő 242 küldöttből 154-en szavaztak arra, hogy Frešo legyen a párt elnöke.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45746,45282,45054″}