45963

A magyar hősök emlékünnepét tartjuk minden esztendő májusának utolsó vasárnapján, idén május 25-én emlékezünk.

A Nemzeti Örökség Intézete, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a Honvédelmi Minisztérium (HM) szervezésében délelőtt fél 9-kor Budapesten a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben a magyar katonahősök emlékművénél katonai tiszteletadással tartanak koszorúzási ünnepséget.
A megemlékezésen beszédet mond Töll László ezredes, a HM társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztályának vezetője.
A megemlékezés 10 órakor a Hősök terén folytatódik, ünnepi beszédet mond Vargha Tamás parlamenti államtitkár. A honvédelmi tárca államtitkára délután Pákozdon is részt vesz a hősök napi megemlékezésen és a Don-kanyar Emlékműnél koszorút helyez el.
Hende Csaba honvédelmi miniszter délelőtt 10 órakor Szombathelyen mond ünnepi beszédet mond a koszorúzással egybekötött városi megemlékezésen. Emellett az ország több más pontján is tartanak megemlékezést a hősök emlékünnepén, így például Hatvanban, Kaposváron, Zalaegerszegen, Zalaszántón, Pákozdon, Nagykanizsán, Egyházasrádócon. Nyíregyházán az első világháborús emlékműnél és az Északi temetőben, a második világháborúban hősi halált halt nyíregyházai katonák emlékművénél lesz megemlékezés.
Baján az önkormányzati ünnepség keretében adják át a bajai születésű Csermák Mihály, az „uzsoki hős” útlevelét a helyi múzeumnak. Szegeden a hősök emlékünnepén tartják Dombay Miksa Ágostonnak, a szegedi 46. gyalogezred egykori zászlóaljparancsnokának búcsúztatását és újratemetését. Hódmezővásárhelyen a hősi emlékhelyeket érintő kerékpártúrával, majd este 6 órától gyászmisével emlékeznek a hősi halottakra.
A magyar hősök emléknapjának eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni a nemzet hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét. 1925. május 1-jén a honvédelmi miniszter hősök emlékünnepe elnevezéssel nemzeti ünneppé nyilvánította május utolsó vasárnapját, 1946-tól azonban elmaradtak a hivatalos megemlékezések.
Az első és a második világháború hőseiről Magyarországon 1989. május 29-én emlékeztek meg ismét nyilvánosan Szekszárdon. Az első állami rendezvényt 1990-ben tartották meg. A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi törvény pedig ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította minden esztendő májusának utolsó vasárnapját.

Felvidék.ma