Boldog Salkaházi Sára 115 éve született és 75 éve vértanúhalált halt nővérre emlékeztek szentmisével május 10-én Budapesten.
Magyarországon először a XXI. században emelt az Egyház a boldogok sorába egy egyszerű, középosztályból származó nőt, aki nem királylány, nem főnemes. Sára 1899-ben Kassán született, megölték 1944. december 27-én. Az embermentő szociális testvér 1972-ben kapott Jad vasem – Világ Igazai díjat. Emléknapján szentmisével és közbenjáró imaesttel emlékeztek meg Róla az Üllői úti Örökimádás-templomban.
A misét bemutató Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára homíliájában rámutatott: Sára testvér azért kerülhet közel korunk emberéhez, mert időben közel van hozzánk, életében pedig hasonló kihívásokkal kellett szembenéznie, mint valamennyiünknek.
A századelő Magyarországának egyik legpatinásabb nagyvárosa volt Kassa, centrumában a híres Schalkház Szállóval, mely évtizedeken keresztül a magyar művészet közismert fellegvárának szerepét töltötte be. Ez a funkciója akkor is megmaradt, amikor ifj. Schalkház Lipótnak – Sára édesapjának – korai halála után az édesanya mint igazgatósági tag dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított intézményben. E jövedelméből tartotta el három gyermekét. Sára 1899. május 11-én született. Iskoláit a tanítónői diploma megszerzéséig Kassán végezte.
A tizenéves Sára egy esztendeig működött tanítónőként, majd (az impériumváltás után a csehek által követelt hűségeskü megtagadása miatt) elhagyta a pályát. Megtanulta a könyvkötészetet, dolgozott húga kalapüzletében, 1919-től kezdve különböző felvidéki magyar lapokba írogatott. Még ez évben újságírói igazolványt szerzett.
Szülővárosa közéletében élénken részt vett, tárcáiban, novelláiban frissen reagált az eseményekre. Hamar elsajátította azt a (századfordulón egyébként is divatos) szimbolikus kifejezésmódot, amellyel a kisebbségbe kényszerített magyarság sanyarú sorsát megrajzolhatta. 1926-ban jelent meg első novelláskötete Fekete furulya címmel.
1922-23-ban néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt. Vőlegényét, mint édesanyja egyik ingyenkosztos diákját ismerte meg, aki később gazdatisztnek tanult. Sára hamarosan ráeszmélt azonban arra, hogy a vidéki gazdatisztnék élete nem az ő örökmozgó, szuverén egyéniségének való, és visszaküldte a jegygyűrűt. Mindemellett már jelentkezett szívében egy belső, hívó hang is, az éledező hivatásé.
1927-ben ismerkedett meg a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. 1928-ban elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, és lélekben egyre közelebb került a Társaság szelleméhez. Még ez évben „háztűznézőbe” ment a budapesti anyaházba, ahol kissé furcsállták ugyan túl modern, cigarettázó stílusát, de nem vágták el útját a Társasághoz. Sára belátta, hogy változnia, bizonyítania kell, s kemény küzdelmek árán rövid időn belül leszokott a dohányzásról és az újságírói élet kínálta “szabadságról”, hogy az Istennek adott lélek belső szabadságának új távlatokat nyitó útjára léphessen.
1929-ben elfogadták jelentkezését a Szociális Testvérek Társaságába. Februárban megkezdhettte a noviciátust a szegvári házban. A fogadalomtétel előtti hónapokat már Kassán töltötte, ahol a karitász szervezésének munkája várta.
1932 őszén áthelyezték Komáromba, ahol a karitász munkáját irányította, emellett gyermekkonyhára felügyelt, heti huszonhat órában hitoktatott, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában, és családokat látogatott. 1934-től megbízták a szlovenszkói magyar nők szervezésével. 
Eszterházy Lujzával létrehozták a Katholikus Nőszövetséget –, Sára 1937-ig a mozgalom országos vezetője volt. Állandó levelezésben állt nyolcvan egyesületi vezetővel, kurzusokat szervezett, beutazta a Felvidék és Kárpátalja városait, előadásokat tartott katolikus lányoknak és asszonyoknak.
1934-ben – igen kimerült állapotban visszahelyezték Kassára, túlfáradása miatt ez évben nem tehetett fogadalmat. A fogadalom nélküli évben semmit sem változtatott fogadalmas életvitelén. Ekkor támadt benne először komoly vágy a missziós tevékenység iránt. Teljes hűségben és alázatban végezte tovább munkáját.
1937-ben a Brazíliában élő magyar bencések szociális testvéreket kértek missziós munkára. Slachta Margit főelöljáró (ismerve Sára testvér vágyait), nem tagadta meg e kérést. Hogy e terv valóra válhasson, Sárának először magyar állampolgárrá kellett válnia. E célból 1937 augusztusában végleg elhagyta Kassát, és Budapestre költözött. Az anyaházban mindig olyan beosztást kapott, amilyen munkára épp nem volt ember. Egy év alatt tizennyolc féle munkaterületen tevékenykedett.
1938-39-ig Sára testvér a szepesi, kassai, 1939-41-ig a técsői majd a rahói járás szociális előadója volt. 1939-ben a Katholikus Női Szociális Képzőben is tanított.
1940 pünkösdjén tette le örökfogadalmát. Új jelmondata: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Íme itt vagyok, engem küldj!) Nevét 1942-ben – amikor a németbarátság következtében sokan visszavették eredeti német nevüket –, Salkaházira magyarosította.
Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzdött az országot elárasztó nemzetiszocialista métely ellen. Ez komoly veszélyekkel járt, amit a testvérek tudatosan vállaltak. Sára testvér 1940 áprilisában így írt naplójában: „…a kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek”.
1941 februárjától a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője volt és a mozgalom lapjának szerkesztője. Három évig dolgozott itt, ez idő alatt öt új otthont alapított közel háromszáz férőhellyel. Elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola építését. Állandóan utazgatott, tanulmányi és lelkinapokat tartott, gyűléseket szervezett. A DL újság vezércikkeiben határozott katolikus ideológiai programot adott az elpogányosodott, fasizálódó közszellem ellenében. Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét „azon esetre, ha Egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be” (idézet életfelajánlásából). Az engedélyt megkapta, és az életfelajánlás – teljes titoktartással – a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943. szeptember végén vagy október elején megtörtént a budapesti anyaház Szentlélek kápolnájában.
A vértanúság helye, a Szabadság híd pesti hídfője
1943-ban Árpád-házi Boldog Margitot a szentek sorába iktatták. Az 1944-es ünnepségsorozat keretében március 19-én, Budapesten a Magyar Művelődés Házában (ma Erkel Színház) előadták Salkaházi Sára Fény és illat című, Szent Margitról szóló misztériumjátékát, mely az Isten- és emberszeretet hősies apoteózisa. Az előadás után a hatóság berekesztette a DL ezt követő gyűlését. Ez a nap a német megszállás sötét napja volt, melytől kezdve a zsidókra és ellenállókra halál leselkedett.
A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek – nem kis bátorságot igénylő – menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel száz személy szerint Sára testvérnek. A Társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal felszerelt bújtatottakkal.
1944. december 27-én a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat – mezítelenre vetkőztetve – a jeges Dunába lőtték. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánlását, életáldozata betejesedett.
Hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé.
Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá, ünnepélyes kihirdetésére pedig 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be.
A 2006 óta boldogként tisztelt Salkaházi Sára liturgikus emléknapjának előestéjén, szentmisével és közbenjáró imaesttel emlékeztek meg róla Budapesten május 10-én.
A fényképeket Thaler Tamás készítette.
Magyar Kurír nyomán Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43839,39557,39536,39364,18335,7257,7151″}
