46012

Az előző részt azzal fejeztem be, hogy Szikora Gyurit Jozef Marko szövetségi kapitány minden indoklás nélkül kihagyta a mexikói világbajnokságra utazó csapatból, noha kiváló formában volt, és Csehszlovákia (egyik) legjobb labdarúgójaként tartották számon.

Nyilvánvaló, hogy ebben Gyurka nemzetisége játszotta a főszerepet, hiszen történt egy és más ennek igazolására. Csatolom Szepesi György nemzetközi hírű rádióriporter, máig jóbarátom – nyilatkozatát: „Pályafutásom során mindig megérdeklődtem, játszik-e az ellenfelek csapatában magyar sportember is? Szikora Gyurit megelőzte a híre: a pályán vérbeli labdarúgót ismertem meg benne, a pályán kívül nagyon rokonszenves emberre találtam személyében. Később hallottam, hogy Szikorának kellemetlensége adódott a velem való prágai találkozásból. Pár mondatot váltottunk ugyanis a világbajnoki selejtező mérkőzés előtt, úgy, ahogy az ismerősök között szokás. Ez a pár szó szerepelt aztán vádként – állítólag elárulta a csehszlovák csapat taktikáját! Az ilyen vád az aljasság kategóriájába tartozik ugyan, ám engem még évekig bántott, hogy miattam (is) tört derékba az ígéretesnek tetsző pálya.”
46012 1Gyurka az őt ért súlyos igazságtalanságot, vagyis azt, hogy a mexikói világbajnokságra nem tudott eljutni, holott az élete legnagyobb vágya volt, haláláig nem tudta kiheverni. A sors sziporkázó tehetséggel áldotta meg, ám rendkívüli érzékenységgel és igazságérzettel verte. Bárhányszor beszélgettünk az eltelt évtizedek során, mindig felbukkant mondataiban a keserűség. Szikora így is a legnépszerűbb és legelismertebb (cseh)szlovákiai magyar futballista, majd edző lett.
Játékát művészi szintre emelte, edzői,csapatépítői tudása is arányban állt játékosként megismert képességeivel. Népszerűsége mellé a magyaroktól mindenütt megkapta a tiszteletet is. Mindnyájan tudtuk, hogy Gyurka sohasem tagadta meg tardoskeddi, magyar származását. Ebben óriási szerepet játszott a nevelése, szülők példamutatása, becsületessége, öntudatossága, a kiváló családi háttér is.
46012 2Szikora sohasem szégyelt az anyanyelvén megszólalni! Lehet, hogy ez nem volt a legdiplomatikusabb viselkedés, ám vitathatatlan, hogy a legemberibb és a legerkölcsösebb volt. Természetesen én is többször megfordultam Tardoskedden, amely a múlt század utolsó évtizedében Szlovákia legnagyobb községének számított. A polgármester akkoriban Kele Lajos volt, őt kértem, beszéljen a fehér Pelé szülőhelyéről, és róla.
Íme: “Bár a történelem sűrű hömpölygésekben hullámzott át Tardoskedden is, vagyis a lakosságot mindig próbára tette az idő, olyan személy mégsem akadt sorainkban, kinek híre messze szállt volna. Egyetlen kivétel van, ám az ő megjelenésére 1947 március másodikáig kellett várni. Akkor született ugyanis a futballista Szikora György.
Érdekes, hogy mellette további nagyszerű, külföldön is jegyzett tardoskeddi játékosokat is felsorolhatok, a kortársait -, így például a Móder-testvéreket, Lacit és Jóskát, Gyureket, Pósát és Borbélyt. Móder József Európa-bajnokságot nyert a csehszlovák válogatottal, Móder László, a bátyja, Kupagyőztesek Kupáját a pozsonyi Slovannal. Gyurek az elsőligában szerepelt Nyitrán és Kassán, Pósa a Slovanban, Borbély a Vítkovicében…
46012 3De visszatérve Szikorához: már kölyökkorában látszott a mozgásán, a ruganyosságán, eredeti játékstílusán, hogy nem mindennapi tehetség bontogatja nálunk szárnyait. Mondogatták is a szurkolók: Gyuriból nagy játékos lehet! És lett is!
Amikor először játszott a válogatottban, – Prágában, a Szovjetunió ellen -, mintha kihalt volna a hatalmas falu, mindenki a tévét nézte. Kiürült a korcsma is, ahol az édesanyja dolgozott. Szikorának Tardoskedden voltak a leghűségesebb szurkolói. Edzői pályáját is ugyanilyen érdeklődéssel követjük. Bárhol járok az országban, miután bemutatkoztam, s közlöm, hogy tardoskeddi vagyok, magyaráznom kell, merre található ez az ötezernél is több lelket számláló község. Ha viszont hozzáteszem, hogy a település Szikora György szülőföldje, nyomban felderülnek az arcok, oldottabb lesz a beszélgetés.

(Folytatjuk.)

Batta György, Felvidék.ma
Fotók: Szikora György archívuma és M.Nagy László felvételei

{iarelatednews articleid=”45924,46011″}