45909

Szlovákia belépését kérte a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés luxemburgi perébe.

Szlovákia belépését kérte a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés a képviselői által indított luxemburgi perbe – jelentette ki az MTI kérdésére egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnöke.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben európai parlamenti képviselői mandátumra pályázó politikus elmondta, a fejleményről az elmúlt napokban értesítette a kezdeményezőket az Európai Bíróság. Szlovákia a bizottság oldalán kíván belépni a perbe.
A Minority SafePack kezdeményezői azért perelték be az Európai Bizottságot, mert az szerintük indokolatlanul utasította vissza polgári kezdeményezésük bejegyzését, és így el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését annak szorgalmazására, hogy az unió lépjen fel a kisebbségek védelmében.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45693,42703,41661,39177″}