45680

Somorján, Csölösztő térségében korszerű új lóversenypálya nyitotta meg kapuját május 9-én. A Hippo aréna nevű létesítményt három napig tartó díjugrató versenyen veheti birtokba a közönség.
Somorján évtizedeken át nagy hagyománya volt a lóversenynek, túlzás nélkül mondható, hogy a város nevét a világ sok pontján összekötötték a lósporttal, az egykori Kaszárnyában sikeresen tevékenykedő nemesítő állomással. Sajnos 1990 után gyors tempóban leépült a lósport, a magánkézbe került lóállomány egyre jelentéktelenebb lett. A Pozsonyi út menti lóversenypálya közel húsz évig kihasználatlanul állt, legfeljebb edzésekre használták.
Somorja városa 2012. szeptemberében adott építkezési engedélyt egy több mint 120 millió Euro értékű beruházásra, AQUA PARK és HIPPO aréna építésére Csölösztő térségében. A fürdőkomplexum várhatóan 2015 tavaszán készül el, a tőszomszédságában viszont a lóverseny pálya, az aréna immár üzemel. A beruházó az Istrokapitál Slovensko részvénytársaság , amelynek fő részvényese Szlovákia egyik legbefolyásosabb vállalkozója, Mario Hoffmann, a Postabank első embere.
A somorjai Hippo aréna, ha teljesen elkészül, Európa legnagyobb lóverseny-létesítményei közé fog tartozni. Május 9-ére, az első nyilvános díjugrató versenyre, a parkolók, a fedett lelátó, a korszerű pálya és több lóistálló készült el. Egy kétszintes épületben több szolgáltatás már elérhető, az épületben lósporttal kapcsolatos eszközök üzlete és vendéglő kapott helyet, amelynek ablakából szemügyre vehető, hol tart a fürdő-komplexum építése a lóversenypálya mellett. A bejáratnál lesz az aréna igazgatóságának épülete és egy fitness-centrum, sportorvosi rendelőkkel.
A díjugrató versenyt május 9-11 között a somorjai Napoli lovasklub rendezi több mint 300 versenyző részvételével.
A Somorjáról és környékéről érkező érdeklődők mellett nagyobb távolságból is nagyszámban jött el a lóversenyt szerető közönség. A somorjaiak mára optimistábban tekintenek a nagy építkezésre, a sok sikertelen próbálkozás után sokan nem hittek már abban, hogy Csölösztőn a Duna közelében, a termálvíz adottságait egyszer hasznosítani fogják. A környék lakói azt remélik, új munkalehetőségek teremtésével, az idegenforgalom fellendülésével a városban az életszínvonal évről évre emelkedik majd.

pog, Felvidék.ma
Kovács Koppány képei, somorja.sk
45680 145680 245680 345680 445680 545680 6