46250

A Magyar Magazin június 4-ei adásában láthattunk egy összefoglalót a Szenci Molnár Albert Gimnázium és Szakközépiskola életéből, abból az alkalomból, hogy fennállásának 55.évfordulóját ünnepelte az iskola.
Az intézményt többször is fenyegette a megszűnés veszélye, ám mindig tudtak igazodni a piac diktálta igényekhez. Először a gimnázium mellett leány szakközépiskola nyílt, majd később vállalkozói szakra módosult. Három éve pedig beindult a magyar nyelvű óvodapedagógiai és nevelői szak.
A jubileumi ünnepséget az iskola kórusa nyitotta meg, és a kultúrház megtelt az egykori tanárokkal, volt diákokkal és érdeklődőkkel. Együtt ünnepeltek és emlékeznek és reménykednek abban, hogy van jövője Szencen a magyar nyelvű oktatásnak.
Szabó László egykori igazgató, a gimnázium megalapítását követő évben kezdett tanítani és itt töltött 45 évet, az utolsó 4 évet pedig igazgatóként vezette az intézményt. Elmondta, hogy 30-35 létszámú osztályok voltak évfolyamonként, Az osztályok létszámának növelése miatt a rendszerváltást követően nyílt meg a leány szakközépiskola. Ennek köszönhetően a középiskolálso már két párhuzamos osztályban tanulhattak magyar nyelven.
Ezt követően nevezték ki igazgatónak, és a Mečiar-érában évente fenyegette a bezárás az iskolát. Sok nehézséget kellett leküzdeni, hiszen minden évben meg akarták szüntetni: egyik évben nem kaptak engedélyt a leány szak megnyitására, elkövetkező évben pedig a gimnáziumot akarták megszüntetni. Volt úgy, hogy szeptember végén nem kapták meg az engedélyt a következő tanévre a leányszak megnyitására, pedig már akkor is volt jelentkező, hiszen 30-35 létszámmal nyíltak a párhuzamos osztályok.
A műsorból megtudtuk, hogy a 90-es évek végén és az új évezred elején sem lett könnyebb a szenci gimnázium helyzete. Az aktuális kormány politikai hangulatkeltése, a demográfia alakulása és az asszimiláció következtében minden egyes diákért meg kell harcolni. A megmaradásért újabb szakokat nyitottak, mint pl. az óvópedagógiai, amely legközelebb Losoncon van 230 km-es távolságban, ahol magyar nyelven folyik az oktatás.
Kontár Zsuzsanna igazgató elmondta, hogy 2001-től indult a vállalkozói szak, és 2011-től indult be az óvodapedagógiai szak.
Mivel a környéken nincs magyar nyelvű óvó és nevelői szak, meg lehet szólítani a pozsony környéki diákokat, de a távolabbi környékről is vannak jelentkezők. Örül, hogy így döntöttek, a szülők is elégedettek, és érdeklődés is van az iskola iránt. Márciusban volt a tehetség vizsga amelyen 17 lány vett részt, mind a 17-en jelentkeztek is. Családias a hangulat, értékelik, hogy jó a tanári kar és összetartó.
A riportból megtudtuk, hogy a mélypont 2009-2010-ben volt, amikor mindössze 63 diákja volt a szenci iskolának és a megszűnés határán állt.
Halász Ádám, végzős diák elmondta, hogy amikor ide kezdett járni bizony kevesen voltak, de mostanra már kibővült a létszám.
Az iskola sokat tesz annak érdekében, hogy növelje a diáklétszámot. Ősztől tavaszig kampányolnak, nyílt napokat tartanak, gólyaavatást tartanak, találkoznak az alapiskolásokkal.
Kovács Szkarlett az egyik diák elmondta, hogy a marketing szakra jelentkezett, mivel vállalkozó szeretne lenni, és családja köréből többen is ide jártak, jó tapasztalataik voltak, ezért választotta ezt az iskolát.
Csemez Andrea az óvónőképző első évfolyamát erősíti. Ő egy nyitrai középiskolából jött át, mivel barátnője sokat mesélt az itteni viszonyokról és úgy döntött, hogy ide szeretne járni. A tanárok közvetlenek voltak, és segítették a beilleszkedést és bepótolni a két hónapot.

STV2 Magyar Magazin nyomán ká, Felvidék.ma