46522 1

Hatodik alkalommal rendezte meg a Szivárvány Projekt elnevezésű nem mindennapi versenyét az ipolyszakállosi alapiskola. A rendezvény leginkább a közismert TDK-ra hasonlít, azzal a különbséggel, hogy ez kifejezetten csak alapiskolások részére van meghirdetve, míg a TDK idősebb diákok számára biztosít terepet. Az ipolyszakállosi kezdeményezés ugyan helyi jelleggel indult még 2008-ban, ám mára régiós szintűvé növekedett. Viszont a szervezők nem titkolt szándéka, hogy a jövőben akár szélesebb körben is megrendezhetnék.
Idén kilenc iskola 22 csapata 34 versenyzővel érkezett az Ipoly-mentére. A versenyzők két kategóriába sorolva – helytörténet, társadalom- és természettudomány –, mutathatták be érdekes kutatásaikat, előadásaikat, melyeket szekciónként szigorú kritériumrendszer alapján szakmai bizottság zsűrizett.
A helytörténet témájában Pék László, az Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének leköszönő elnöke, Bengyík Márta, az Ipolysági Honti Múzeum munkatársa, illetve Koczó József helytörténész, társadalomtudomány és természettudomány témában az ipolysági Szakközépiskola tanára, Horváth Ferenc, a párkányi gimnázium tanára, Csongrády Zsófia, és a Szondi György Gimnázium oktatója, Tenczel István zsűrizett. A szakmai bizottság igencsak komoly feladat elé lett állítva, hiszen a résztvevő diákok korukat meghazudtoló felkészültséggel és magabiztossággal reprezentálták munkáik, kutatásaik eredményeit.
„Az ilyen fajta verseny ritkaságnak számít tájainkon, ezért hiánypótló szándékkal indítottuk útjára hat évvel ezelőtt eme46522 versenyünket. A kitűzött célunk, hogy a tanulók valami maradandót alkossanak, ne csak klasszikus módon az oktatási folyamat keretein belül szerzett tudásukról adjanak számot. Hiszen itt nem kérdésekre kell válaszolni, vagy egy betanult produkciót előadni, hanem egy adott témakört alaposan körbejárni, kutatni, produktumot létrehozni, eredményeket bemutatni stb. Ezzel a módszerrel ugyanis a gyerekek önmaguk fedezik fel az ismereteket, saját maguknak kell felkutatniuk az információkat, nem pedig az iskolában használatos közvetett úton” – mondta az intézmény igazgatónője, Herczeg Ágnes, aki folytatta – „Ezáltal kibontakozhat tehetségük, a kutatómunka során fellelhetik magukban azt a területet, amelyre majd később középiskolai is egyetemi tanulmányaik során szükségük lesz. Így lépéselőnyre tehetnek szert, ha most tapasztalatokat szereznek ilyen téren. A prezentáció elkészítése során ráadásul bővülnek a számítástechnikai ismereteik is, amire a mai elektronikus világban egyre nagyobb hangsúly helyeződik. Nem mellékesen a bemutató alkalmával rutint szereznek az előadásmódban, szereplésben is. Tudjuk, hogy ebben a korban még nem várható el teljesen önállósult, mélységi kutatás tőlük, de hisszük, hogy megfelelő szakmai irányítással megalapozhatjuk jövőbeni alkotókészségüket.”
Az ipolyszakállosi alapiskola ugyan kisiskola, de fokozott hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra. Ez a program is ezt bizonyítja, melybe szinte az összes felső tagozatos pedagógus felkészítőként bekapcsolódik. „Büszkék vagyunk arra, hogy egy egyedülálló versennyel gazdagítani tudjuk a mind régiónkat és az itt élőket, hiszen az előadások bárki számára szabadon megtekinthetőek. Sokan élnek is e lehetőséggel, s nagy népszerűségnek örvend az esemény. Jó érzés látni az évről-évre visszatérő, lelkes pedagógusokat és tanulókat. Ezt az elkezdett hagyományt természetesen szeretnénk folytatni. Régi tervünk, hogy a legkiválóbb anyagokból egy kiadványt is meg tudunk majd jelentetni” – zárta az igazgatónő.

Csonka Ákos, Felvidék.ma