46355

A kassai Őszirózsa május 27-én, kedden ünnepelte megalakulásának tízedik évfordulóját. Ebből az alkalmából rendezett ünnepségen részt vett Spisák András, a miskolci Nyugdíjasok Megyei és Városi Képviselete elnöke kíséretével együtt, Kolár Péter, a Csemadok Kassai Választmányának elnöke, Filipko József, az MKP kassai szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő, Básti Ernő, az Óváros volt alpolgármestere, Gál István, a Terasz-városrész magyar nyugdíjas klubjának elnöke, Béres Viktor, a kassai nyugdíjasklub elnöke és Szinay Árpád alelnök. Elhangzott az az óhaj, hogy „Áldja meg az Isten, ki a dalt szereti, nagy búját bánatát el tudja feledni. Őszirózsák, őszirózsák, csak énekeljetek, Csináljatok kedvet a magyar embernek. Szálljon a magyar dal, szerte a világba, Vigasztalja meg a szívet, ki igazán árva.” – mondta Tóth Éva bevezetőjében.
Ezután, Veszelovszky Erzsébet, az Őszirózsa vezetője és lelke tartotta meg beszámolóját. Azzal kezdte, tíz évvel ezelőtt gondolni sem mert volna arra, hogy egyszer ünnepelni fognak. „A kezdet bizony elég nehéz volt. Eleinte saját erőnkből, minden szellemi és anyagi támogatás nélkül kellett boldogulni. Olyan nagy volt bennünk az akarat, hogy minden kudarc és kritika ellenére is folytattuk, amit elkezdtünk.” Később Básti Ernő közbenjárására az Óvárostól anyagi támogatást kaptak. Kolár Péter pályázat révén tudott segítséget nyújtani Filipko József fellépést biztosított számukra. Mindenkinek köszönetet mondott ezért. Miskolci barátaik is meghívták őket vendégszerepelni. Nagy szeretettel fogadták őket, ami növelte önbizalmukat. Ezt is köszönik. „Végül köszönetet mondok a hagyományőrző népdalcsoport tagjainak, akik minden fáradtság ellenére, igazi magyarként hűek maradtak a csoporthoz.” Majd munkájukat értékelte. A tíz év alatt számtalan fellépést tartottak. Érdekes, még szlovák klubok is felkérték őket, adjanak műsort. A sacai Na košickej turňi (A Kassai Tornyon) népdalversenyen már hatodik alkalommal vesznek részt. „Először fordult elő, hogy magyar éneklőcsoport szlovák színpadra lépett és nem kevés sikerrel. Tolerálnak és szívesen látnak bennünket.” – hangsúlyozta. Kazincbarcikán a Röpülj Páva dalversenyen tavaly díszoklevelet kaptak. Mindig készen állnak – hangsúlyozta Veszelovszky -, hogy műsort adjanak, amely népdalénekléssel kapcsolatos. Évek óta részt vesznek a március 15-ei koszorúzásokon a köztemetőben. Előadnak egyházi, hazafias, cigány dalokat, de szlovák népdalokat is.
„Nem hiszem, hogy elfogultak lennénk, amikor azt valljuk, egyetlen más nemzet dallamkincse sem olyan gazdag, mint a mienk, magyaroké. A népdalok évszázadok óta értékes szellemi kincse a magyarságnak. Dalokkal fejezték ki egymásnak bánatukat, örömüket az emberek. Daltengerben fürösztötte a magyar ember fáradt sebes lelkét, hogy ettől új erőre kapjon és elfelejtse mindennapi gondjait. Ezek a népdalok gyöngyszemek, mindennél értékesebbek számunkra, azért oly szeretettel ápoljuk őket. Örömmel járunk a próbákra. Mi egy család vagyunk. Boldogok vagyunk, ha tanulhatjuk és énekelhetjük a magyarság szellemi kincsesházának legértékesebb drágaságai közé tartozó dalait.” – fejezte be vallomását.
Majd Spisák András a magyarországi barátok nevében megköszönte a szívélyes fogadtatást és beszéde végeztével a miskolci Nyugdíjasok Megyei és Városi Képviselete nevében a kassai Őszirózsa hagyományőrző népdalcsoport évfordulója alkalmából díszoklevelet nyújtott át Veszelovszky Erzsébetnek. A következő néhány óra baráti beszélgetés közepette, kvaterkázással, vidám nótázással telt el. Az ínycsiklandozó töltött káposzta csak emelte a hangulatot. Béres Viktor csoportképet készített s a találkozó a mihamarabbi viszontlátás reményében fejeződött be.
A csoport életét megörökítő képek megtekinthetőek a Képgalériában ITT>>>

Balassa Zoltán,Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44185,42045″}