46592

A Szlovák Atlétikai Szövetség (Slovenský Atletický Zväz) első alkalommal rendezte meg a Fiatalabb Tanulóifjuság Szlovákiai Atlétikai Bajnokságát június 21-én, melyet a kiválóan felszerelt máriatölgyesi városi sportpályán rendeztek meg. A versenykiírás értelmében a viadalon a 2001-ben vagy annál korábban született, a Szlovák Atlétikai Szövetség által nyilvántartott kis atléták vehettek részt.
A rendezők lelkes hozzáállását dicséri, hogy olyan feltételeket teremtettek az ifjú versenyzők számára, hogy azok egy tévéközvetítésbe illő versenyen érezhették magukat. Volt itt startpisztolyos indítás, azonnali elektronikus távolságmérés, valamennyi ugró- és dobósportág eredményeinek nagyméretű elektronikus kijelzése, valamint kihangosított versenyvezetés és közvetítés is. A verseny délben kezdődött az előre meghirdetett program szerint, melyen az egész ország területéről csaknem 50 atlétikai klub 300 versenyzővel képviseltette magát.
Ebben a nagy konkurenciában az Érsekújvári Atlétikai Klub színeiben szereplő ifj. Müller Péter, a lévai Juhász Gyula Alapiskola 6. osztályos tanulója a krikettlabdadobás 40 versenyzője között szerezte meg a bajnoki címet jelentő 1. helyet. Péter a háromdobásos selejtezőben 66,65 m-es, 70,27 m-es és 72,10 m-es dobásaival kétszer egyéni csúcsot javítva magabiztosan jutott be a nyolcas döntőbe, ahol 73,88 m-rel újra megjavítva egyéni csúcsát lett a győztes. Eredménye nagy elismerést váltott ki, hiszen valamennyi dobásával túlszárnyalta az 58,92 m-rel a második helyen végzett versenyzőt. Nagy volt az öröm, mely még csak fokozódott, mikor a verseny zeneszignálját hallgatva az újdonsült bajnok felállhatott a dobogó legfelső fokára, és nyakába akasztották az aranyérmet.
Az ifjú atléta másfél hónapja hozza jobbnál jobb eredményeit. Szegény Csilla testnevelő tanára vezetésével 2014. május 16-án 61 m-es dobásával kilencedikes vetélytársait megelőzve a garamkálnai versenyen megnyerte a járási bajnoki címet és továbbjutott a területi bajnokság érsekújvári versenyére. Itt 2014. június 5-én hét kilencedikes között egyedül jutott be, mint hatodikos a nyolcas döntőbe, ahol 61,88 m-es dobásával a 6. helyen végzett. Ekkor figyelt fel rá Peter Straňovský mérnök, az Érsekújvári Atlétikai Klub elnöke, aki megszólítva Péter iskoláját és szüleit azok beleegyezésével a klub versenyzőjeként regisztrálta a fiatal atlétát. Így juthatott el Péter szombaton korosztálya országos versenyére, mely biztos emlékezetes marad számára.
Peti iskoláját, a lévai Juhász Gyula Alapiskolát dicséri, hogy a fiatal atléta országos bajnoki címe előtti napon a 2013/14-es tanévben a matematika és sportversenyeken elért eredményei alapján a lévai városházán ünnepélyes keretek között vehette át Léva város polgármestere által évente adományozott „Zlaté Levíča 2014” egyik díját.
Gratulálunk és további sikeres munkát s versenyzést kívánunk Petinek, pedagógusainak és edzőinek!
A képgalériánkat ITT tekinhetik meg.

Wirth Jenő, Felvidék.ma