Ábelfalva magyar emlékhelyei

A Losonctól kb. 20, Gácstól 15 km távolságban, festői környezetben fekvő község a régió apró gyöngyszeme Ábelfalva (Ábelová), ahol több magyar vonatkozású emlékhelyet és sírt találunk. Annak ellenére, hogy mindig szlovák többségű település volt.
Vályi András Magyar Országnak leírása (1796) szerint „Tót falu Nógrád Vármegyében”. földesurai a Forgáts és Zichy családok, lakosainak evangélikusok. Hasonlóképpen ír a településről „Geographiai szótárában (1851) Fényes Elek is: „Abelova, tót falu, Nógrád vármegyében, közép magas hegyháton, Losonczhoz 3, Gácshoz 2 mfd (mérföld – PJ.). Szántóföldjei, úgymint rétjei annyira kövesek, hogy a termőföldet rajtok csak egy negyed résznyire tehetni. Termesztetik búza, rozs, árpa, zab, burgonya, borsó, pohánka. Egyszer kaszálható rétjei jó hegyi szénát adnak. … A föld sárgás agyag, fövennyel vegyítve, és köves. A lakosok nyáron át sok juhot tartanak, mellyeket őszszel eladnak, veszik pedig tavaszszal Erdélyben és a Bánságban. Továbbá magok készítik azon fekete és fehér posztót, mellyből a szinte maguk varrta kankó és kunya készül ….” A leírás, az itteni természet magával, ragadó szépsége azóta se sokat változott.
A település első írásos említése 1275-ből való. Területe vizekben szegény, ami több komoly tűzvészt okozott (1720, 1722), amelynek eredményeként a falu elpusztult. Ábelfalván az egyik legnagyobb,1742-es tűzvészről, Bél Mátyásis beszámolt: „Ábelová …vicus annis tamen superioribus, flammis subito, totus deletus…“.
A település sok tekintetben megőrizte hagyományos szerkezetét, jelenleg hozzá tartozik Nederes (Nedeliste) és Madácsi (Madačka) község is.
Legjelentősebb építészeti emléke az evangélikus temploma, amely 1829-ben épült. De megtalálható itt még több ácsolt gerendázatú, eredeti szépségű fából készült lakóház is.
A község számunkra legnevesebb szülöttei Mikovínyi Sámuel (1700), mérnök, térképész és Petényi Salamon János (1799), ornitológus. Az emléküket megőrző táblák szerint ugyanazon ház szülöttei. Mikovínyi kizárólagosan szlovák nyelvű emléktábláját a Szlovák Bányászati Múzeum helyezte el 1970-ben (V tomto dome sa narodil / Samuel Mikovini / vynikajúci kartograf / bansky odbornik a pedagog v 18. stor. / Slovenské banské muzeum / r. 1970 azaz Ebben a házban született Mikovínyi Sámuel, kiváló térképész, bányászati szakember, 18. századi pedagógus). Petényi Salamon ugyancsak szlovák nyelvű emléktábláját pedig a község helyezte el 1969-ben. (Tus a narodil 30. júnia 1799 / Ján Šalamún Petian – Petényi, / zakladateľ vedeckej ornitológie / v bývalom Uhorsku / Ábelová / 1969 azaz 1799 június 30.-án itt született Petényi Salamon János, a tudományos madártan megalapítója a volt Magyarország területén, Ábelfalva, 1969). A faluban, az általam bejárt területen ez az egyetlen majdnem romba dőlő épület.
Az épülettől néhány méterre van a szépen rendben tartott Božena Slančíková Timrava emlékház. B. S. Timrava, szlovák írónő és családja édesapja halála után költözött a községbe, ahol 1909 és 1945 között élt.
A temetőben a számos régi szlovák nyelvezetű, egyedi díszítésű néprajzi értékkel jegyzett sírkő mellett, tisztes számúmagyar (és latin) feliratú sírkő is megmaradt. A legrégebbiek a 19. század első felében készültek és Kropács Márton és Mária Kropáts nyugszanak alattuk.
A lelkészeket a temető felső részében, önálló részen temették el: Rell Pál, valószínűleg fia Apulus Rell, joghallgató, Rell Zsimond. Mellettük áll egy közel 2,5 m magasságú öntött vasból készült sírkő, amelyet Csipkay Sámuel és Rusznák Emília emlékére állítottak gyermekei. A temető egy másik pontján nyugszik Korcsek Frigyes, lelkész és felesége. S itt van a Szlancsik család alig ápolt sírkertje, ahol többek között Mária B. S. Timrava, írónő testvére nyugszik. A gyermekként elhunyt Szlancsik Gabriella sírköve magyar feliratú. A mellette álló obeliszk szlovák felirata szerint Irena Slančíková 18 évesen, szűzen hunyt el (1907-1925).