46511

Az ukrajnai események, s ezzel összefüggésben az Európai Unió határainak biztonsága volt a fő témája a Pozsony melletti Modorban (Modra) csütörtökön tartott ún. Salzburgi fórum országai belügyminiszteri találkozójának. Megállapították, egyelőre nagyobb veszély nincs, de nem árt az éberség.
Az Ukrajnával határos uniós tagállamok belügyminiszterei, köztük Robert Kaliňák és a magyar Pintér Sándor is egybehangzóan állították, hogy ez idáig nem észleltek különösebb mozgást vagy a menekültek számának növekedését a határaikon. A számok a korábbi évek átlagának felelnek meg. A találkozón azonban megállapodás született, hogy a Visegrádi négyek országai között már működő gyorsriasztási rendszert kiterjesztik a Salzburgi fórumhoz tartozó további országokra, így Romániára, Bulgáriára, Horvátországra, Szlovéniára és Ausztriára, annak ellenére is, hogy az Ukrajnától távolabbi országokban sem tapasztalható a migránsok számának növekedése. A V4-ek között az információcsere és az említett rendszer már február óta megbízhatóan működik. A gyorsriasztási rendszer lehetővé teszi, hogy az államok akár minden héten megosszák egymással a menekültekkel kapcsolatos adatokat.
Robert Kaliňák Modorban kifejtette, hogy így szükség esetén azok az országok is gyorsan reagálhatnak, akiknek nincs schengeni vagy külső uniós határuk. „Ukrajna esetében továbbra is fegyveres erők közötti harcról beszélünk. Ha ez a konfliktus a civilek elleni támadásba fordulna át, akkor ez Szlovákia külső határára is nyomást jelenthetne” – véli a belügyminiszter.
A tárcavezetők az Európai Bíróság azon áprilisi döntéséről is tárgyaltak, amely szerint a telekommunikációs adatok megőrzéséről szóló uniós irányelv ellentétes az uniós joggal, így az érvényét veszti. A kilenc ország belügyi vezetője azonban úgy véli, ezzel nehezül az emberkereskedelem, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelem, ezért új irányelv elfogadását szorgalmazzák.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45998,44408,44389″}