46552

Andrej Hrnčiar (Most-Híd) a mai napon (június 23.) lemondott a parlamenti képviselői mandátumáról. Pavol Paška házelnököt levélben értesítette lemondásáról. „Ígéretet tettem, amit teljesítek. Meg akarjuk mutatni az embereknek, hogy nem vagyunk összenőve a tisztségeinkkel, és nekigyürkőzve, a munkánkkal szeretnénk kiérdemelni az emberek támogatását” – jelentette ki Hrnčiar.
A túrócszentmártoni polgármester Radoslav Procházkával együtt távozik a szlovák törvényhozásból, aki már a múlt hét folyamán lemondott a mandátumáról. A Háló párt harmadik alapító tagja, Miroslav Beblavý parlamenti képviselő marad.
Hrnčiar szerint a Háló már megkezdte a 2016-os parlamenti választásra való felkészülést, mint mondta, nem lesz könnyű, mivel sok munka vár rájuk, ám meggyőződése, hogy ez legkorrektebb módja annak, hogy a Háló számára két év múlva bizalmat kérjenek a polgároktól.
Solymos László, a Most-Híd parlamenti frakciójának vezetője pozitívan értékelte Hrnčiar tettét. „Az együttműködésünk korrekt volt, de ő így döntött, mi pedig megyünk tovább” – fogalmazott a frakcióvezető.
Procházkát, aki eredetileg a KDH listáján jutott be a parlamentbe, Marián Radošovský (KDH) korábbi képviselő váltja a parlamenti padsorokban, azaz a KDH frakciója megerősödik, Andrej Hrnčiart pedig, aki a Most-Híd színeiben jutott be a szlovák törvényhozásba, Edit Pfundtner váltja, ám független képviselőként. Pfundtner az előző parlamenti választáson a Most-Híd színeiben indult, ám 2012-ben kilépett a pártból, s a visszatérését egyelőre nem tervezi. „Nincs semmilyen kapcsolatom a párt vezetésével, és a távozásom óta semmi sem történt a pártban, ami a döntésemet megváltoztatná” – jelentette ki Pfundtner a TASR hírügynökségnek hozzáfűzve, hogy más pártba sem tervezi a belépését.
Hrnčiart a parlament védelmi bizottságában Gál Gábor (Most-Híd) váltja majd, aki jelenleg az alkotmányjogi bizottság tagja – erősítette meg Solymos.
Az alkotmányjogi bizottságnak a tagja Lucia Žitňanská is, aki jelenleg szintén a Most-Híd színeit erősíti a szlovák parlamentben. Nem kizárt, hogy Pfundtner Edit is ebbe a bizottságba kerül majd, mivel a múltban már dolgozott az alkotmányjogi bizottságban. Solymos nem zárta ki a megegyezés lehetőségét a kérdésben, maga Pfundtner azonban még nem tudta megmondani, melyik bizottságban dolgozik majd.
Kérdéses még Vörös Péter bizottsági besorolása is, aki júliusban az európai parlamenti képviselő Nagy Józsefet váltja majd a szlovák parlamentben. Nagy ugyanis a parlament szociális bizottságának a tagja, Vörös azonban a múltban a mezőgazdasági bizottságban ténykedett, amelyben a pártot ma Simon Zsolt képviseli.
Marián Radošovský (KDH) és Pfundtner Edit június 24-én teszik le a parlamenti képviselői esküjüket.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46531,46019″}